2022.06.01. – megtagadás, bűn, megbocsátás, pünkösd, elmélyülő –
„…a mi atyáink Istene megdicsőítette Szolgáját, Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt, pedig az úgy döntött, hogy elbocsátja őt. De ti a Szentet és Igazat megtagadtátok, és azt kértétek, hogy egy gyilkost bocsásson szabadon a kedvetekért, az élet fejedelmét pedig megöltétek. Őt Isten feltámasztotta a halálból, aminek mi tanúi vagyunk.” (ApCsel 3,13-15)
Péter bizonyságtétele ez Pünkösd után. Jánossal a templomba menet megláttak egy béna lábú koldust. Isten Szentlelke felindította őket, hogy cselekedettel is tegyenek bizonyságot az ÚR dicsőségéről. Ők ekkor az Úr Jézus Krisztus nevében felemelték a járni nem tudót. A sánta pedig megerősödve azonnal járkált, ugrándozott és dicsőítette az Istent. A fenti beszédet azokhoz intézte Péter, akik e csoda láttán álmélkodva gyűltek össze.
Mégsem ez a csoda döbbentett meg legmélyebben, hanem ez: „…Jézust, akit ti kiszolgáltattatok, és megtagadtatok Pilátus színe előtt…”
Talán mindannyian emlékszünk Nagypéntek előestéjére, amikor Pilátus udvarában ez a Péter háromszor tagadta meg Jézust. Aztán arra is, hogyan szomorodott meg a szívében, amikor ráébredt, hogy ő csak emberi módon tudta szeretni az Urat. (Mt 26,35.69-75) Meg arra, amikor Húsvét vasárnapját követően kettesben beszélget a feltámadott Jézussal erről és az ÚR háromszor is felemeli őt, a lényegesre irányítva figyelmét: vajon szereti-e Krisztusát? (Jn 25,15-19)
Hogyan olvashatja éppen ez a Péter a tagadást a többiek fejére?!? Hogyan?
Pünkösd után vagyunk. Adatott az Isten Szentlelke, hogy valóságosan átélhessük: megbocsátattak a mi bűneink. Péteré is. Az enyém is. A tiéd is. Egészen. Minden, amibe belefájt a szívünk, hogy nem így kellett volna tenni, vagy szólni. Minden, ami vádol, pedig már annyiszor odaborultunk miatta az ÚR elé. Minden Isten háta mögött van, a tenger mélyén, amelyről soha többé meg nem emlékezik. (Mik 7,18-19 és Jer 31,34)
Péter továbbadja a reményt, hogy nemcsak neki, de atyjafiainak, mindannyiunknak teljes a bocsánat. Most már el lehet és el kell engedni a múlt gyalázatát. Eljött Pünkösd. Adatott a Szentlélek újjászületésre, gyógyulásra, vezetésre. Átélhetjük, hogy aztán vihessük a jó hírt azokhoz, akik még görnyedten, megterhelten járnak.
_ _ _
Van-e olyan bűnterhed, amelyet letettél már a kereszthez, talán többször is, mégis vissza-visszatér és gyötri a lelkedet? Mi lehet az oka e visszatérésnek és mit tudnál vele kezdeni?
Vajon mit felelnél, ha most téged kérdezne az Úr Jézus: Szeretsz-e engem?
Miként visszhangzik az Ő szava a lelkedben: Megbocsátattak a te bűneid… A te hited megtartott téged, menj el békességgel! (Lk 7,48.50) Itt és most melyik bűnödre gondolhat Jézus? Azt megvallottad már neki?
Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.
Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!
2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor
Tábori tájékoztató
itt olvasható >
A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.
Online elérhető Biblia
Magyarországi Református Egyház weboldala
Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala