Élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás 3. – Még távol volt

2022.05.18. – szégyen, megvetés, áldozat, visszafogadás, élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás, elmélyülő  –  

„Még távol volt, amikor az apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, és megcsókolta őt.” (Lk 15,20)

A tékozló fiú története, egy nagyon jól ismert történet. A minap azonban arról olvastam, ami eddig ismeretlen volt számomra, amitől még többet ad, mint eddig, amit érdemes tudni, hogy valóban beleborzongjunk abba, milyen Atyánk van.

Van olyan vidék, ahol ez a történet a futó apa címen ismert. Nem véletlenül. A futó apa képe ugyanis nagyon mély nyomot hagy az akkori kultúra embereiben, és nagyon remélem, hogy bennünk is.

A Közel-Keleten, méltóságon aluli bármely férfi számára a futás. Fel kell kapnia a hosszú köntösét, hogy el ne essen, ezzel láthatóvá téve csupasz lábait. Aki pedig eltékozolta az atyai örökséget idegen földön, és szégyenszemre vissza akar térni a faluba, az az egész közösség ítéletét vonja magára. Körbeveszik, és egy cserépedényt törnek szét a lábai előtt, ami azt fejezi ki, hogy minden kapcsolat megszűnt vele, halottnak tekintik.

A történetbeli apa minden fájdalmát félretéve lesi a fiát, hogy előbb érjen elé, megvédve őt ettől a következménytől. Minden szégyent, gúnyt, megvetést, lenézést magára vállal. Nem foglalkozik azzal, hogy ki mit mond róla, vagy a fiáról. Az a célja, hogy ő érjen hozzá elsőnek, megölelje, megcsókolja, újból fiának tekintse.

Ilyen Atyánk van nekünk is! Semmivel sem törődött, minden gúnyt, megvetést, bűnt magára vett, hogy fia lehessünk.

_  _  _

 

Beleborzongtál? Belegondoltál? Átélted? Ilyennek ismered Őt? Engedd, hogy a legbensődet is átjárja szeretete irántad!

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu