Élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás 2. – Ki ez?

2022.05.04. – vihar, hatalom, élmény, tapasztalat, érzelmi azonosulás, elmélyülő  –  

„Ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” (Mk 4,41)

Jézus számtalan példázaton keresztül tanítja a sokaságot. Sok, beszédes, a hallgatóság számára is megfogható, érthető képet használ, de a tanítványai még nagyobb lehetőséget kapnak: magyarázatot, kibontást mindehhez. Mégis szükségük van egy olyan tapasztalatra is, amikor mindennél jobban megismerhetik Jézus hatalmát.

Egy fárasztó nap után Jézus azt kéri a tanítványaitól, hogy keljenek át a túlpartra. Több hajó is útnak indul, Jézus pedig elalszik a hajó hátsó felében.

Ezek az egyébként halászemberek, jól ismerik a vidék vizeit. Jó pár vihart is átéltek már. Van tapasztalatuk, ismeretük. Most mégis elérkeznek a saját képességeik határához. Mi nem szeretjük ezt az állapotot, pedig ilyenkor merünk végre helyet adni annak, akinek valóban hatalma van igazán jól megoldani a problémát.

A tanítványok is eljutnak a végső megoldáshoz, felkeltik Jézust. Nem tudnak már mit tenni.

Jézus szavára elcsendesül a tenger, és a hihetetlen, veszélyes helyzetből, nyugalom, csend, rend lesz.

Ekkor szembesülnek azzal, hogy kik ők, mi lakik a szívükben, és kicsoda Jézus, és milyen hatalommal rendelkezik. Félelem lakik a szívükben, könnyen kimozdíthatók a biztonságukból, de van mellettük Valaki, aki mindennél hatalmasabb. Ez az egyben rémisztő, egyben hihetetlen, bátorító élmény elkíséri őket oda is, amikor Jézust keresztre feszítik, amikor minden romba dőlni látszik.

_  _  _

 

Eljutottál már a saját határaidhoz? Elfogytak már a megoldási kísérleteid? Felkeltetted már Jézust? Ő nem alszik, de vár arra, hogy utat engedj Neki.

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2025. június 27 - július 2.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu