Ifjúsági csoportok

Gyülekezetünk egyik fontos feladata, hogy Jézus meghívását közvetítse a fiatalok felé. Fontos számunkra, hogy a fiatalok kortárs csoportban kapcsolódjanak a keresztyénséghez. Több korosztály számára vannak ifi csoportok, melyek péntek illetve vasárnap esténként találkoznak. Célunk, hogy a fiatalok egy olyan közösséget tapasztaljanak meg ahol fontos Isten szava, a Biblia, és ahol fontos az egymásrafigyelés, jókedv, és a csoport megtartó ereje. A bontakozó bizalmi légkört kiscsoportos beszélgetések, sok közös játék, bibliai tanítás és kisebb lakoma formálják. Évente kétszer megyünk táborba: télen egy hétvégére, nyáron több napra a Balatonhoz.

Vasárnap délelőtt pedig az istentisztelet ideje alatt gyerekalkalmat tartunk az ovis, az alsós és a felsős korosztálynak is.

 

  • Napraforgó (Új kisifi csapat): 4-5. osztály (most induló csoport) vasárnaponként 16:30; Neuwirth Tibor és Sztanev Enikő vezeti. Egy nagyszerű napközis tábor után, ahol mindenki győztes olimpikonná vált, elindultak a Kisifi alkalmai. Sok játékkal, érdekes bibliai történetekkel és nagyszerű közösséggel találkozhatnak a gyerekek.
  • Őrző Fecskék csapat: 6-7. osztály vasárnaponként 16:30; Zámbóné Ivanics Hajnalka és Szakmári Csilla vezeti. A szuper balatonőszödi táborunk után ismét elindultak az évközi alkalmaink. A Fecskék visszatértek, csicseregnek és cikáznak, játszanak. Jó hangulatú csapat, akik szeretik Istent. Várjuk az érdeklődőket!
  • Darvak csapat: 8-9. osztályosok péntekenként 16:30; Zámbóné Ivanics Hajnalka és Bori Marci vezetésével. Sok dinamit és vidámság van a Darvak csapatában. A nyári tábor Soltvadkerten mindannyiunk csúcspontja volt. A következő bátorságpróbát már ők csinálják a Fecskéknek.
  • KOMISZ csapat: 10-11. osztályosok péntekenként 17:00; Neuwirth Tibor, Csontos Anna és Viczián Tímea vezeti. A KOMISZ érett gimnazisták csoportja, akik nagy része már a konfirmációra készül, mely során saját bizonyságtételt is hallunk tőlük. Ez húsvétkor várható.
  • IQ-bátor csapat: egyetemisták Zámbóné Ivanics Hajnalka és Neuwirth Tibor vezeti. Alkalmaink: péntekenként 19:00-tól kezdődnek. Ez a csoport fiatal felnőttekből áll, akik az ifisek táborait és programjait segítik, mint önkéntes szolgáló keresztyének. Igazi gyöngyszemei a Gyülekezetünknek! Minden 18 éven felüli fiatalt szeretettel látunk!

 

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

vissza az elejére

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2023. június 23-28.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajáljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu