Adventi naptár 2019

„De keressétek először az ő országát és igazságát, és ezek is mind ráadásul megadatnak nektek.” (Mt 6,33)

Jaj, mennyi hétköznapi apróságért szoktam imádkozni és kérni az Urat! Úgy, mint például ne hibázzak el semmit a munkámban, ne legyek türelmetlen az emberekkel, jobban tudjam szeretni őket, legyen erőm tornázni, ellen tudjak állni a pletykálkodásnak, stb. Ezek mind fontos dolgok, de elsősorban saját magamnak! És kizárólag a földi életemre vonatkoznak. Lehetnek ezek olykor akár magasztos célok is, akkor is csak az itteni világban jelentenének jót. Adventi időszakban úgy érezhetjük, még több mindent kell teljesítenünk a munkában, otthon a háztartásban, a családban.

Tudjuk-e, sejtjük-e, szoktunk-e imádkozni azért, ami az Úrnak fontos önmagunkkal kapcsolatban? Őneki mi lehet a leglényegesebb, ha rám gondol? Mi lehet az első válasza, asszociációja a sok kérésemre, kérdésemre?

„GYERE ÉNHOZZÁM!”

Nemrégiben úgy éreztem, elgyengült a hitem. Próbáltam kérni Istent, hogy ne engedjen elbizonytalanodni Őbenne és vegye el a kétségeket a szívemből. Már másnap reggel találtam a virtuális postaládámban egy meghívót egy csendes hétvégére. Ott pedig olyan erővel szólt hozzám, amit el sem tudtam képzelni előre, amilyet nem is mertem volna kérni.

Mindig meglep Isten a túláradó megoldásaival. Az ő válasza mindig túlcsordul szeretetben és kegyelemben. Megmutatja azt is, hogy neki bővebb és távolabbra mutató a terve, mint amire én egyáltalán gondolnék.

Ha tehetjük, időről-időre vonuljunk el a mindennapok forgatagából és töltsünk minőségi időt Ővele például lelki hétvégéken, csendesnapokon. Lehet ez egy szívből jövő újévi fogadalmunk is a 2020-as esztendőre.

Imádság: Valóban, Uram, ha a Te igazságodat keresem, ha Téged tudlak teljes szívemből szeretni, a földi életemre vonatkozó hétköznapi aggodalmaim is Terajtad keresztül fognak rendeződni.

Miereiszné Urkuti Zsuzsanna

Advent

Adventi várakozás a család számára az összetartozás ünnepe. A lányaink már nagyon várják mikor lehet már adventi koszorút és mézes puszedlit készíteni. A nagy sikerre való tekintettel a puszedli készítését gyakran kell ismételni az advent alatt. Azzal, hogy várjuk a Megváltó megszületését, ünnepeljük az együvé tartozást vele és egymással.

Az egyre gyorsuló rohanó napok forgatagában nem vesszük észre, hogy milyen szerencsések vagyunk abban, hogy Jézus által megváltva nap mint nap szinte észrevétlenül áldást kapunk és hordozunk. Az adventi várakozásban tudatosul, hogy ennek forrása annak a kisdednek a születése, aki a szeretet ünnepének kezdő akkordjaként, angyali énekkel övezve, de mai szemmel mostoha körülmények között, egy egyszerű istállóban született. Ezen Isteni áldás nélkül nem tudnánk gyönyörködni az adventi készülődés alatt gyermekeink nevető szemében és nem lehetnénk hálásak azért, hogy együtt tudjuk meggyújtani az adventi gyertyát.

Isteni áldás fontosságát a 127. Zsoltár első két verse nagyon szemléletesen mutatja be: „Ha az ÚR nem építi a házat, hiába dolgoznak azon építői. Ha az ÚR nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző. Hiába korán fölkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Annak, akit ő szeret, álmában ad eleget.”

Szelezsán család

„Ismét mondom nektek, hogy ha ketten közületek egyetértenek a földön bármely dolog felől, amit csak kértek, megadja nekik az én mennyei Atyám.” (Mt 18,19-20)

A fenti ige erejét, az Úr ígéretét, csodálatos volt megtapasztalni.

Feleségemmel négy kemény, anyagilag sikertelen, betegségekkel és számtalan kudarccal tűzdelt évet éltünk meg, miután befogadtuk Jézust a szívünkbe.

A fenti ige az egyike volt a legmeghatározóbb megtapasztalásunknak, hogy van Isteni gondviselés. A közös célok, gondolatok, kérések, még ha kimondásra sem kerültek, minden téren csodálatosan alakultak. Az Úr túlcsordulásig megadott minden kérésünket, amire szükségünk volt. Azután, teltek az évek és a kérések közé bekerültek az igazán nehéz dolgok. Materiális dolgokhoz való hozzájutást egyszerű Istennek teljesíteni, de amikor a természetünkkel való változást kérjük, ami nem akar igazodni Isten terveihez, az már nehéz falat. Tedd uram, hogy türelmesebb legyek, vagy tedd, hogy meg tudjak bocsájtani, kérlek, add, hogy jobban tudjak szeretni. Úgy gondolom, ezért kell a legtöbbet imádkozni és kérni Istent, hiszen azt mondja az ige, hogy megadja nekünk a mi mennyei Atyánk.

Búcsúzóul, kérjük közösen a mi Urunkat, hogy a karácsonyi készülődés idejére adjon nekünk türelmet, szeretetet és megbocsátást a környezetünkben lévő emberekhez, emberekért, magunkért, Jézus Krisztusért! Ámen!

Ági és Gyula

„Nagyobb boldogság adni, mint kapni” (ApCsel 20,35)

M: Számomra érzelmileg nem olyan sokat jelent a karácsony, mint másoknak jelenthet. Úgy érzem, hogy nem jön át a hangulata, szellemisége, nem érzem őszintének az ünnep jelentőségét és szellemiségét az emberektől az elmúlt jó pár év tapasztalatán keresztül. Addig nem is tudtam, mit jelent ennek az ünnepnek a valódi értéke, amíg nem ismertem meg Istent.

Gyerekként sem mondott számomra semmit a karácsonyi ünneplés, csak annyit, hogy ilyenkor a menzán kimondottan finom ételt kaptunk egész nap és ez örömet okozott nekem. Én nem nagyon szeretek kapni, különböző okok miatt, de adni nagyon-nagyon szeretek, mert örömet okozhatok vele másoknak és szeretem nézni, ahogy az arcukon megjelennek az öröm vonásai, és nem azt nézik mi mennyibe került, hanem valódi az örömük, nekem ez nagyon fontos. Jobban szeretek adni névtelenül, bár már gyakorlom a személyes átadást is. Még mindig nem a kedvencem ez az ünnep, de a kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy kit és miért ünneplünk, hogyan ünnepelnek mások, kicsit életbe tartja a lelkemet.

B: Én családcentrikus közegben nőttem fel, ahol régóta ismertük Jézust, és az ünnepet. Minden évben közös, nagycsaládos vacsorán gyűltünk össze, aztán megajándékoztuk egymást, és elbeszélgettük az időt. Sok emlékem van az elmúlt karácsonyaimról, a hangulatról, az illatokról, a közös éneklésekről és a szeretetről, ami mindig körbevett.

Mindketten úgy gondoljuk, hogy a karácsony senkinek sem jelenti pontosan ugyanazt, de nem mindegy, hogy Jézus szeretetével adjuk bele magunkat az ünnepbe, vagy csak az emberi muszájjal, mert nem az a fontos, hogy miről, hanem hogy Kiről szól ez az ünnep.

M és B

„De tanulják meg a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elől ott, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.” (Tit 3,14)

Egy szokatlanul meleg októberi délutánon történt, hogy benézett az ablakomon egy őszapó, egy rendkívül kedves arcú kis fehér-fekete madárka. Kíváncsi jószág volt, hosszasan nézegettük egymást. Persze fogalmam sem volt, hogy ő kicsoda, gyorsan rákerestem a neten, így tudtam meg, hogy: őszapó. Lelkesen írtam rögtön a bátyámnak egy sms-t, aki éveken át madarászkodott, hogy „Képzeld, benézett az ablakomon egy őszapó!” A következő tudományos válasz érkezett: „Igen, ilyenkor ez várható; decemberben majd a Télapó következik.”

Hát, tényleg, ennek az ideje is elérkezett, a Télapó, a Mikulás, az ajándékok, a „vajon mit fogok kapni?” és legfőképpen a „vajon mit adjak?” ideje.

Szintén a madarász bátyám mesélte, hogy amikor madarakat gyűrűztek, a hálóba akadt madárkákat mindig azonnal kiszedték. Ha viszont egy őszapó akadt a hálóba, azt érdemes volt még egy órára ott hagyni, mert a környék összes őszapója összegyűlt, hogy segítsen a bajbajutott rokonon, így mindenki belegabalyodott a hálóba, és egyszerre meg lehetett gyűrűzni az egész társaságot (azután persze mindet szabadon engedni).

Ez az önfeláldozó őszapó-közösség jutott eszembe most adventkor a Titusz levelet olvasva. Olyan jó lenne a csokikon, játékokon, sálakon és parfümökön túllátva egymás valódi szükségleteit meglátni, a hálóba akadt testvérhez odamenni, meghallgatni, segíteni. Naponta elkérni a Teremtőtől a bölcsességet, hogy a szükséget meglássuk és úgy segíthessünk ahogy jó, ahogy hasznos és Tőle való, „jó cselekedetekkel előljárva ott, ahol sürgős segítségre van szükség, hogy ne legyünk gyümölcstelenek.”

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: jólétet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövő az, amelyet nektek szánok. Ha segítségül hívtok, és állhatatosan imádkoztok hozzám, akkor meghallgatlak benneteket. Ha kerestek majd, megtaláltok engem, ha teljes szívből kutattok utánam.” (Jer 29,11-13)

Az adventre készülve mi, keresztyének újra és újra megpróbálunk lelassítani, ezt az időt valahogy jobban Istenre szánni – ami, valljuk be, a mai világban nagyon nehéz. Munka, gyerekek, iskola, bevásárlás, házimunka, karácsonyi ajándékok, gyülekezeti szolgálat, és még sorolhatnánk – kinek mi. Kérdések, aggódás – kész leszek-e időben.

Olykor-olykor előkerülnek nagyobb kérdések, melyeknek a kimenetelét nem látjuk, amelyek miatt sokszor aggódunk, mert az egész életünkre kihatnak – legalábbis mi ezt érezzük. De Istennek ezzel kapcsolatban is van számunkra üzenete. Ha én megteszem azt, hogy ápolom a vele való kapcsolatot, ahogy a társammal, rokonaimmal, gyermekeimmel, barátaimmal teszem, ha belőle élek és rá támaszkodom, akkor ő ott lesz. Ha keresem, megtalálom, és reményteljes jövő az, amit nekem ígér, legyen bármi is az, ami miatt aggódom.

Az advent várakozás. A várakozás sokszor a bizonytalansággal jár együtt. De az én Istenem ebben a várakozásban a reményteljes kimenetelről biztosít. Ebben lehet békességem.

Kata és Balázs

Lélek fohásza

„Ugyanúgy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek szándéka, mert Isten szerint jár közben a szentekért.” (Rm 8,26-27)

Karácsony közeledtével az ember visszagondol az elmúlt évre, hogy mennyi mindenért lehet hálás és milyen problémákkal, kihívásokkal szembesült. Nincs ez másként a mi életünkben sem. Ez év elején a családunk két tagja is súlyos betegségen esett át. Nehéz időszak volt ez számunkra, de egymást támogattuk, egymásban tartottuk a lelket. Imádkoztunk magunkért, imádságban hordoztuk egymást. Kerestük a választ a miértekre, és bíztunk benne, hogy a Szent Lélek munkálkodik az életünkben.

„Kérjetek és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik nektek. Mert aki kér, mind kap, aki keres, talál, és a zörgetőknek megnyittatik.” (Mt 7,7-8)

Eljött egy pont amikortól nem azt kérdeztük, hogy mi miért történt, hanem hálásak voltunk, hogy élhetünk, gyógyulhatunk. Hogy mi segített, adott erőt? Biztosan tudjuk, hogy az összetartás, a szeretet, a közösség imája érettünk. Az ima ereje a Szent Lélek által.

Az adventi időszakban a sokasodó teendőink közepette különösen fontos, hogy találjunk időt az elcsendesedésre, hogy meghalljuk a Lélek hangját.

„Hagyd az Úrra a te utadat, és bízzál benne majd ő munkálkodik.” (Zsolt 37,5)

Áldott, békés Adventi készülődést kívánunk!

Veres család

„Ekkor azt mondta nekik Józsué: Ne féljetek és ne rettegjetek, legyetek erősek és bátrak! Mert így tesz az Úr minden ellenségetekkel, akikkel harcolni fogtok.” (Józs 10,25)

Egy háborús leírás közepén olvashatjuk Józsué bátorítását, amit az embereinek mond. Ha visszalapozunk a Józsué 1,9-hez, ugyanezzel a felszólítással találkozunk Isten szájából: „Megparancsoltam neked, hogy légy erős és bátor, ne félj és ne rettegj, mert veled van Istened, az Úr, mindenütt, amerre csak jársz.” Több helyen is láthatjuk a Bibliában, hogy Isten Igéjének van egy útja: Isten személyre szóló üzenete bátorítássá lesz a tágabb közösség – a nép vagy a gyülekezet – számára is.

Az adventi időszak a várakozás ideje. Ez az advent egy elkülönített idő lehet arra, hogy Istenre figyeljünk és várjuk, hogy milyen üzenetet akar nekünk személyesen átadni. Miközben Jézus Krisztus első eljövetelére emlékezünk, vagy éppen visszajövetelére várakozunk, figyeljünk arra, hogy Isten milyen módon szól hozzánk és hogyan akar munkálkodni bennünk! Isten tervének része az, hogy az embert nem magányosságra, hanem közösségre teremtette. Józsué példáján keresztül azt látjuk, hogy az Istentől kapott személyes üzenet mások számára is áldássá lehet. Az ünnepi készülődés során gondoljunk arra, hogy mi is lehetünk Isten üzenetének csatornái mások életében. Amikor Isten áldásaival „csordultig van a pohár”, abból másoknak is jut. Adjuk tovább a kapott áldást, hogy az gyümölcsözhessen a testvérek életében is! Ugyanakkor az Ünnepre való készülődésünk során ne csak az elkülönült csendességekben várjuk Isten megszólítását, hanem – ahogyan minket fel tud használni Isten arra, hogy másoknak üzenjen –, legyünk készek mi is arra, hogy Isten vezetését megtapasztaljuk akár a testvérekkel való őszinte beszélgetésekben is! Gazdagabbá teheti az adventünket, ha nyitott a szívünk a testvéri közösség megéléséből fakadó áldások befogadására is.

Radnói Livi és Attila

„…hogy mindnyájan egyek legyenek, ahogyan te, Atyám, énbennem, és én tebenned, hogy ők is bennünk legyenek, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél el engem.” (Jn 17,21)

Volt már olyan, hogy azon kaptad magad, hogy a másik mozdulataival, szavajárásával fejezed ki magad, ugyanúgy reagálsz, mint egy hozzád közel álló? Általánosságban megfigyelhető, hogy az emberek folyamatosan másolják egymást, és hatással vannak egymásra. A kisbaba másolással tanul, az osztálybeli megszokott stílus hat a tanulókra, az egymással együtt élők szokásai – sőt, még az arcvonásaik is – egész hasonlókká válnak. Az ember társas lény, és folyamatosan alkalmazkodik környezetéhez.

Tehát hatással van rád az a közeg, amiben élsz, vagy amit éppen választasz, akár akarod, akár nem. Ez a hatás lehet rossz vagy jó is, amit talán te is érzel egy idő után, ezért nem mindegy, kikkel töltöd az időd, milyen közösség vesz körül. Isten a keresztények közösségét is azért adta, mert Ő teremtett ilyennek, és tudja, hogy sokkal könnyebb Rá figyelni, az Ő közelségét megélni olyanokkal, akiknek szintén ez a céljuk.

Emberi kapcsolatainkban tapasztaltak szerint ahhoz fogunk hasonlítani, akivel sok időt töltünk. Jézus a főpapi imádságában azt kéri, hogy olyannyira hasonlítsunk Istenre, hogy egyek legyünk vele. Talán meglepő, hogy Jézus a közösséget, az egységet emeli ki, pedig kérhette volna azt is, hogy jobban be tudjuk tartani a törvényeket, legyünk szentebbek. Jézus tehát szeretné, amire mi is nagyon vágyunk, hogy Hozzá hasonlóvá váljunk, imádsága azonban mégsem a mi igyekvésünkről, hanem az egységről szól. Mert ugyanúgy, mint az emberekkel való közösség, az Istennel egységben töltött idő is hat ránk, és ebben formálódhatunk leginkább Hozzá hasonlóvá.

Ha nagyon szeretnél Istenhez hasonlítani, de úgy érzed, képtelen vagy bármit is Isten kedvére tenni, csak szaladj bátran Hozzá, és időzz el Vele!

A vigasztaló Isten

„Áldott az Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, az irgalom Atyja és minden vigasztalás Istene, aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk másokat minden nyomorúságban, azzal a vigasztalással, amellyel az Isten vigasztal minket.” (2Kor 1,3-4)

Életem egyik legnehezebb, legszomorúbb adventjét 2002-ben éltem meg. Édesanyám akkor már két éve küzdött a rákkal és a 40. születésnapomon, december 13-án elvesztette az eszméletét. Soha többé nem tudtam Vele megbeszélni semmit. Az addigi életemben az édesanyám volt a legbiztosabb támaszom. Egyedül nevelt fel, testileg és lelkileg is mindent Ő biztosított és mindenben számíthattam a segítségére. Tőle hallottam először Jézusról, az Ő példáján keresztül láthattam, milyen hitben járni. Gyerekkoromtól kezdve féltem, hogy mi lesz, ha elveszítem Őt.

De bármennyire is nehéz és szomorú volt ez a 2002-es advent és Karácsony, Isten átsegített rajta. Ő hordozott, Ő adott erőt továbbmenni, megóvott a kétségbeeséstől és vigasztalást adott. Tudhattam, hogy édesanyám Hozzá megy, Vele töltheti az örökkévalóságot és egész biztosan mondhatom, hogy nem a saját erőm segített át ezen a nehéz időszakon. Istennek legyen hála érte!

TLM

Megelégedéssel várakozni

„Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz” (Jer 33,3)

Életünk mindennapjaiban gyakran távol vagyunk, és ez a távolság megtérésünk előtt talán még nagyobb. A találkozást megnehezíti az is, hogy nem látjuk Istent színről színre, mert lepel takarja el előlünk, de Ő ott van mögötte, közel hozzánk. Az Úr hív, várja, hogy hozzá kiáltsunk.

Amikor a balesetem után lábadoztam és kezdett a lepel lehullni, kezdtem megérteni, hogy az, hogy élek, nem egy szerencsés véletlen volt. Megértettem, hogy elveszett voltam vakságomban, tagadásomban, elégedetlenségemben – távol Istentől. Újra tanultam járni, új életem kezdődött, terve volt velem. Arra hívott, hogy megelégedéssel éljem az életem, gyógyító kegyelme által formálva.

Miután elfogadjuk a hívását, és hozzá kiáltunk, megmutatja a megfoghatatlant, Jézus Krisztus keresztjét, ami az évek alatt egyre nagyobb lesz, ahogy végtelen kegyelme növekszik az új szívünkben. Jézusra tekintve az adventi várakozásban, jó lenne elcsendesedni, megerősödni a megelégedési folyamatban, az elhívás megértésében!

Napi örömteli várakozásban elcsendesedve tekinteni Isten országára, az Ő nagy tervére, szeretetére, hogy eljött értünk és helyreállítja a világot.

Imádság: Drága mennyei Atyánk, add, hogy tudjunk különbséget tenni múlandó és örökkévaló között, tudjunk jelenlétedben elcsendesedni a mindennapok rohanása közben, vágyakozva közelségedre, hívásodra, Jézusunk születésére! Ámen!

„Ezért mondom nektek: higgyétek, hogy mindazt, amiért imádkoztok, és amit kértek, megkapjátok, és meg is adatik nektek.” (Mk 11,24)

Egy időben azt ismertem föl magamban, hogy egy-egy megoldásra váró élethelyzetemben majdhogynem csak keresztényi kötelességből kértem az Istentől a megoldást imádságban. Inkább úgy viselkedtem, mint ha az Isten általános kegyelme és szeretete majd úgy is minden élethelyzetemen átsegítene, ezért nem szükséges konkrét imakéréseket megfogalmaznom. Rá kellett azonban jönnöm, hogy tévedtem. Isten nem csak egy felszínes kapcsolatban szeretne lenni velem, hanem kikéri a személyes véleményemet, érdeklik a kéréseim. Sőt, olyannyira fontos számára, hogy meg is ígéri, hogy amit hittel kérünk, megkapjuk. Hát akkor ki kell mondanom a konkrét kéréseimet Neki!

No de honnan tudnám én minden helyzetben, hogy mi a jó nekem vagy az adott helyzet megoldásának? A választ a Róma 8,26-ban találtam meg: „Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.”

Ekkor viszont elkezdtem szorongani, hogy mi lesz akkor, ha holnap reggel fölkelek, és azt látom, hogy nem teljesült az imádságban elmondott kérésem? Hogy fogom ezt a helyzetet magamnak megmagyarázni? A választ a Dániel 3,17-18-ban kaptam meg: ezt hagyjam az Úrra, és ne akarjam megmagyarázni vagy következtetéseket levonni.

Így hát elkezdtem. Hittel imában elmondtam Istennek a kéréseimet, és másnap reggel nem kezdtem el meglepődni és hitetlenkedni, amikor valóban megtörtént a csoda. Istené a dicsőség!

Ha még nem tetted meg, akkor kezdj el mától hittel imádkozni és kérni Istenünktől és Ő megmutatja neked végtelen szeretetét és hatalmát!

Imádság: A te kérésed Istentől…

Gulyás József

„A hatodik órában sötétség támadt az egész földön” (Mk 15,33)

Adventi gyertyák fénye lobog. Ünnepi díszbe próbálja öltöztetni a hívő ember szívét így karácsony felé, hisz az Úr eljövetelét várjuk. Szép szokás. Sokan ilyenkor a kisded Jézust ünneplik – gyermekként jött égi lény.

Mégis, hogy kerül ilyenkor ide ez az ige, ez a sötétség? Az elhagyatottság, a magány sötétsége?

Amíg nem látjuk a sötétséget, hogyan is becsülhetnénk meg a világosságot? Akkor, ott a kereszten a Megváltó gyertyája ellobbant és a világ sötétségben maradt. A szemével azóta sem látta őt.

Szikrája azonban elérte a szíveket. A tiédet is, aki most e sorokat olvasod. Elérte és lángba borította egyenként, mint ahogy a gyertyákat egyenként Te is meggyújtod. A világban is így lesz újra egyre világosabb. Kis lépésekkel a szíveken át.

Ünnepeljük hát, hogy Jézus eljött értem és Érted és érte is, aki még nem ismeri őt és Szent Lelke erejével mindeneket magához vonz!

Csilla és Tibor

– Sokszor túlgondoljuk a kegyességünket. Pedig gyakran az egyszerűség a legnagyszerűbb megoldás:

Zalán: Az a jó a karácsonyban, hogy ez Jézus szülinapja. Nemcsak az ajándéknak kell örülni, hanem ennek is.
István: És nem fura, hogy Jézusnak van születésnapja, mégis mi kapunk ajándékot?
Zalán: De egy kicsit fura.
István: És szerinted mivel ajándékozhatnánk meg mi Jézust? Minek örülne?
Zalán: Hát, mi azt tanultuk az istentiszteleten, hogy Jézus annak örül, ha mi szeretjük őt.

– Ilyenkor ráeszmélünk, hogy a gyerekek mennyire tisztán tudják látni a helyzetet:

Melinda: …Mert az Úr olyan jóságos. Nem magának akarja a sok ajándékot, hanem inkább ad nekünk. Ezt gyerekszemmel úgy vesszük: „De jó! Az angyalka meghozta a csomagokat!” Viszont felnőve megértjük: „Jézus megszületett emberformában, szenvedett értem és kereszthalált halt.” Ez az igazi ajándék.

– Aztán múlnak az évek és ugyanabban az igazságban áthelyeződnek a hangsúlyok:

Balázs: Évről évre a felsősök előadnak egy „korcsolyás angyalok” jelenetet a karácsonyi műsorukban. A lényege, hogy az angyalok egymással telefonálnak, hogy előkészítsék Jézus születését a földön, miközben nem értik meg a célját az egésznek. A sok benne lévő mondanivaló mellé viszont szerintem beférne még egy gondolat: „de jó, hogy nem nekem kell végig csinálnom ezt a szörnyű dolgot” [gondolhatnák az angyalok és az emberek is]. Hihetetlen, hogy Jézus ingyen kegyelemből jött le a földre, vett emberi formát és szenvedett értünk, emberekért, akik amúgy egyáltalán nem érdemeljük ezt meg. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Ef 2,8-9)

– Végül pedig megértjük, kinél is van a legnagyszerűbb megoldás, a tisztánlátás és az igazság:

Móni: Hosszú évekig nem tudtam mit kezdeni a szeretet-himnusszal. Olyan elérhetetlen, megfoghatatlan volt számomra. Akármennyire is szeretném, az én szeretetem nem tud ennyire tiszta, önzetlen lenni…

Aztán összeállt a kép: Jézus=Szeretet. Ha kicserélem a szeretet szót Jézusra, máris érthető számomra minden egyes szó, minden egyes gondolat: ha Jézus nincs bennem, csak zengő, üres érc vagyok. Lehetek akármilyen sikeres az életben, érhetek akármekkora sikereket, de ha Jézus nincs bennem, mit sem érek.

Jézus türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal. Mindent elhisz, mindet remél, mindent elvisel. Igen, Jézus pont ilyen! S ha Jézus bennem él, maga a Szeretet él bennem, ezért az én szeretetem is jézusi szeretetté fog válni.

Mit adhatnék én Jézusnak a szülinapjára? Az életemet már rég odaadtam neki. Mégis: naponként, s nem csak a szülinapján, hanem az életem minden egyes napján szeretném Neki ajándékozni magamat, hogy Ő, az igazi SZERETET lakjon bennem. És én ezzel a jézusi szeretettel tudjam szeretni az embertársaimat: a gyerekeimet, férjemet, szűkebb és tágabb családi körömet, barátaimat, ellenségeimet. De amikor így neki adom magamat, vajon valóban én vagyok az, aki ajándékoz?

Drága fiam, idén lesz az első karácsonyod, így ennek igazán különlegesnek kell lennie. Mondd csak, mi tenne leginkább boldoggá? Nyolc hónapos gyönyörűség vagy, vajon mi lehet a legjobb ajándék számodra? Kisgyermek vagy, így jobban örülnél, ha színes díszekkel és égősorral dekorált fenyőfánk lenne, mint a hagyományos arany színű, igaz?

Talán maga az ajándék vagy a díszek színe nem is olyan fontos, hiszen számodra még minden óriási élmény, lenyűgöz mindaz, ami kézzel fogható, és az is, ami nem. Világunk minden csodája elbűvöl, a különböző hangok, formák, színek, – melyek advent idején különösen hangsúlyosak –, de a boldogságot mégis akkor látom leginkább arcodon, mikor együtt játszunk, édesen kacagsz, mosolyogsz kedvesen.

Szeretetteljes, békés, együtt töltött időre van szükséged, szükségünk, Szenteste is. Még nekem is szoknom kell, hogy az ünnep színvonalát például nem a fürdőszoba alkalmi vízkőmentességének szépsége vagy az eredményesnek vélt karácsonyi bevásárlás határozza meg. Ezek mind olyan elfoglaltságok, melyek arra késztethetnek, hogy elvonja figyelmem Jézus születésnapjának fontosságáról.

Átérzem e annak jelentőségét, hogy “…úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn 3,16)? Hálás e a szívem mindezért?

Még van időm, ha nem érzem lelkileg felkészültnek magam az ünnepre, hiszen erről szól az adventi időszak. Kereshetem Isten jelenlétét, kérhetem imádságban segítségét a lelki takarításban, hogy felismerjem, milyen érzéseket kell elengednem, hol szükséges a megbocsátásom, vagy hol elengedhetetlen az én bocsánat kérésem másoktól.

Ismét rá kellett jönnöm, hogy a legnagyobb ajándék, mit egymásnak adhatunk, a jelenlétünk és szeretetünk, békességben, amit Istentől kapunk.

„Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.” (Jn 14,27)

Ugrás az ismeretlenbe

Kedves Testvérünk!

Kérünk Téged, mielőtt elolvasnád írásunkat, hallgasd meg a belinkelt dalt (rákattintással tudod megnyitni) és ügyelj a szövegére:

https://www.youtube.com/watch?v=wcmHucRKTnI

[Magyarul:

Hallak – de nem foglak hallani / Néhányan keresik a bajt, míg mások nem
Ezer okom van arra, hogy nekikezdjek a napomnak / És figyelmen kívül hagyjam a suttogásodat, ami bárcsak eltűnne

Nem hang vagy / Csak egy csengés a fülemben / És ha hallak – ami nem történik meg / Lefoglal a félelem

Mindenki, akit valaha szerettem, itt van, ezen falak között / Bocsánat, titkos szirén, de kizárom a hívásaidat
Már megvolt a kalandom. Nem kell semmi új / Félek, hogy túl nagy kockázatot vállalok azzal, ha követlek az ismeretlenbe

Mit akarsz? / Mert ébren tartasz / Azért vagy itt, hogy eltereld a figyelmem / És elkövessek egy nagy hibát?

Vagy olyas valaki vagy, aki egy kicsit olyan, mint én? / Ki tudja, talán nem ott vagyok, ahol lennem kéne
Minden nap egyre nehezebb, ahogy érzem, hogy nő az erőm / Nem tudod, van egy olyan részem is, ami el szeretne menni az ismeretlenbe?

Ott vagy kint? / Ismersz? / Érzel engem? / Meg tudod mutatni?

Hová mész? / Ne hagyj egyedül / Hogy tudlak követni / Az ismeretlenbe?]

Biztosan érezted már Te is úgy, hogy mint egy belső hang hív Téged valami, vagyis inkább valaki! Hív és vonz téged, hogy tedd meg felé a lépést, de nem tudod ki szólít és miért, merre és miért pont Téged. Körbe nézel a környezeteden, érzed és látod a folytonos versenyhelyzetet az életedben, időt veszítenél, ha a hang felé fordulnál, ki várhatja ezt tőled? Látod a fáradt arcokat és elgondolkozol, nem szól-e többről az élet, de amint ezt tovább gondolnád rohansz vissza a kötelességeidhez. Járod az üres utcákat és egyedül érzed magad, ülsz a teletömött metrón és egyedül érzed magad. És eljön a pont, amikor beléd hasít, hogy nem számít, nem számít mit veszíthetsz lépsz a hang felé. Afelé a hang felé, amely már évek óta hív Téged, oly finoman, de mégis határozottan. Felé lépsz!

Eldöntötted ugrasz, ugrasz az ismeretlenbe! És hirtelen minden értelmet nyer, szabadságot kaptál a mosolyra, a boldog életre. A földi versenyből kikerültél és a mennybéli csata győztes oldalára álltál, ahol soha többé nincs magány. Mert Ő veled van! Ő, aki annyira szeret, hogy energiát nem kímélve ment utánad és hívott, üzent Neked. Aki se többet, se kevesebbet nem ígér Neked, minthogy Veled van, volt és lesz mindig. Nem ígéri, hogy nem lesz fájdalmad, szomorú perced, de Ő akkor is ott lesz és átvezet rajta Téged, és cserébe nem vár semmit. Csak arra vágyik, hogy hagyd, hogy fogja a kezed és ne kérdőjelezd meg, hogy mit miért tesz, ha kell, hogy tudd, elfogja mondani, merj benne bízni!

Ugorj az ismeretlenbe, az Isten szeretőkarjaiba! Engedd, hogy áthassa az életedet! Legyen ez az ünnepi készülődés hálaadás és Istenre figyelés, a vele való kapcsolatunk meghitt együttlét! És kívánjuk, hogy tudjuk a földi terheinket letenni és ugrani. Ugrani az ismeretlenbe!

Szeretettel:

Madacsay Réka és Podpinka Dorina

„Légy csendben, és várj az Úrra!” (Zsolt 37,7)

Mikor ezeket a sorokat írom még minden nappal hosszabb és sötétebb az éjszaka. Sötét van reggel, mikor elindulunk otthonról és sötét van akkor is, amikor hazaérünk. A sötétség rányomja a bélyegét a napjainkra. Várjuk a világosságot. Persze mindent megteszünk annak érdekében, hogy ellensúlyozzuk azt, mécseseket, lámpásokat, fényfüzéreket teszünk mindenhova, hogy csillogásukkal ünnepibbé varázsoljunk mindent. Néhol azt is láthatjuk, hogy két szomszéd szinte versenyez abban, hogy kinek a háza, erkélye, ablaka ragyog ünnepiben. Ma azt ünnepeljük, hogy több, mint kétezer éve megérkezett a földre az igazi Világosság. És velünk maradt, hogy soha többé ne kelljen sötétségben élnünk.

A hosszú téli esték csenddel is járnak, illetve járnának, mert mindenhol karácsonyi zene szól, mindent megteszünk annak érdekében, hogy elnyomjuk a csendet. Karácsonyiak a dalok, de már nem SZÓLNAK, csak halljuk őket.

Pedig nem kellene elnyomnunk a csendet. A csend az, amelyben meghallhatjuk Isten szelíd, halk szavát. A karácsonyi forgatag zaját nem fogja áttörni, de szobád csendjében meghallhatod Őt.

Sok esetben azért sem szeretünk csendben lenni, mert a csendben magányosnak is érezhetjük magunkat, és ehhez nem is kell egyedül lennünk. Sokan a nagy családjuk körében is tudnak magányosak lenni.

Ez az ünnep Istené, Ő akar veled lenni, hogy soha, sehol ne érezd magad egyedül. Érezheted a jelenlétét, csak be kell hívnod őt az ünnepedbe, az életedbe.

Van egy kedvenc karácsonyi énekem, amelynek az a címe, hogy Krisztus vár.

Krisztus vár? Karácsonykor, hát nem azért tettünk annyi mindent, bevásárlás, ajándékok, csomagolás, ragyogó fa, terített asztal, zene…, hogy szép legyen az ünnep, hogy emlékezzünk rá? Mennyi mindent tettünk, hogy szép legyen.

Erre Ő vár?

Igen Ő. Ő nem azt akarja, hogy megemlékezzünk a születéséről, Ő jelen szeretne lenni az életünkben. Ő nem hagyomány, hanem a jelenünk, és a jövőnk. Rád és rám vár, hogy meghívjuk Őt, hogy a főhelyre ültessük, hogy az Ő fénye ragyogja be az otthonunkat, hogy az Ő szavát halljuk, hogy hozzá bújjunk, és fürödjünk az Ő szeretetében, és ezt a szeretetet adjuk tovább a körülöttünk élőknek.

„Az Isten ünnepelni hív.
Ha Ő szólít, érti a szív.
Nézd, már minden készen áll,
Ő is ott ül az asztalnál.”

Mi a válaszod?

Várlak Uram!

Ő válaszol: „Jövök!”

Az alábbi linkre kattintva meghallgathatod a fent idézett éneket!

https://www.youtube.com/watch?v=iBwc1q7wvD8

Szabóné Szónok Enikő