Adventi naptár 2021

November – December

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

 28

A nagy IGEN

János Evangéliumába vagyok belebújva jó ideje. Olvasom a magyarázatát és elér egy döbbenet. Azt írja az igemagyarázó, hogy az útkészítő Keresztelő János élete egy nagy NEM. Megmutatja, hogy mit nem akart az Isten, hogy mi utálatos Őelőtte, hogy miből térjen meg a nép. Aztán jön az Isten Báránya, akire rámutat Keresztelő, hogy íme itt jön az IGEN.

Az ÚR Jézus személye, jelenléte egy hatalmas IGEN. Az engedelmesség, az odaadás, az együtt munkálkodás, az Atyával való tökéletes összhang IGEN-je. Igen, az Életre. Igen, a Szeretetre. Igen, a Megbocsátásra. Igen, a Befogadásra. Igen, a Megváltásra. Nézem és teljesen átfordít bennem valamit, amit talán hozzáállásnak is nevezhetek. IGEN, Atyám. IGEN, Uram.

Aztán jön a teszt. Az élethelyzet: Egy egyetemista diákom elképesztően szemtelen. Visszabeszél. Kritizál. Nem készíti el a feladatát. ’Semmi baj.’ – gondolom. ’Majd jövőre jobban megy neki.’ Leírom magamban. Kimondom a ’nem’-et. Meg is magyarázom: ’Már felnőtt. Tudja, mit csinál. Vállalnia kell a felelősséget a tetteiért.’ Jön a következő óra. Pár perc múlva kezdünk. Ül a helyén, nyomja a mobilját. Én meg haragszom. Aztán megszólal bennem az Isten: ’Te miért mondasz rá nem-et, mikor Én igen-t mondtam rád? És őrá.’ Odahívom magamhoz. A szemébe nézek. Félelmet és szorongást látok. Nem tőlem fél, attól, ami benne dúl. Egy fájdalmas orvosi diagnózist kapott. Küzd. Megsimogatom a szememmel. Már nagyon, de nagyon szeretem. Nagyon szereti bennem őt az Isten. Mert az ÚR Jézus már régen, réges-régen IGEN-t mondott erre a fiúra… meg rám…meg RÁD.

Ez messze nem a pedagógiáról szól… vagy mégis? Abban az értelemben, hogy a ’peidagogosz’ volt az a rabszolga, aki az oktatás helyére kísérte a nebulót. Az „oktatás helyére” pedig csak egyetlen ÚT visz el: KRISZTUS, aki a NAGY IGEN.

Sz.É.

 29

Karácsonyi új verzió

Valami nagyon elromlott. Nem ment: lefagyott, rosszul működött, a bűn-vírus mindenhová befészkelte magát. Az emberek hiába látták egy nép (Izrael) megszületését, hiába érkezett a sok-sok próféta és pap. Áldozatot hoztak, de a bűnt nem tudták végérvényesen eltörölni. Többre volt szükség. Nem volt elég egy szoftverfrissítés, az egészet újra kellett gondolni az alapoktól.

Eljött Jézus, akinek a születésnapját karácsonykor ünnepeljük: egyrészt betöltött minden próféciát, másrészt megmutatta, hogy lehet egy új verziójú szívet kapni. Saját magát áldozta fel, hogy a bűn-vírus hatalmát megtörje. Először ez a disztribúció kisebb körben volt hozzáférhető, de egyre többen telepítették, másolták – legálisan és szabadon. Nyílt lett a forráskód, a Biblia adott telepítési útmutatót. Már nemcsak a szakemberek férhettek hozzá a reference manualhoz, hanem széles körben, anyanyelven vált elérhetővé egyre többek számára. A világ látta, hogyan fut egy ilyen friss és új rendszer. Fut, és nem fárad el…

Ma is elérhető ez az új kiadás: neked is, személyesen. Lehet, hogy félsz elhagyni a régit és ragaszkodsz a megszokott, lefagyós dolgaidhoz. Hidd el, érdemes váltani! Tudod, amióta új rendszerem van, biztos vagyok abban, hogy akkor is folytatódik a támogatás, amikor már a földi gép leállt: lesz helyette egy mennyei – örök életre szól a licensz!

Hős-Tóth Péter

Nov. 30

De ő ezt mondta nekem: „Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz.” Legszívesebben tehát az erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem. Ezért a Krisztusért örömöm telik erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldöztetésekben és szorongattatásokban; mert amikor erőtlen vagyok, akkor vagyok erős. (2Kor 12,9-10)

Itt a koronavírus járvány alatt egyre jobban megerősödött ez az ige bennem, melyet elég régen kaptam, de a mennyei világ időszámításához képes, talán csak egy perc volt. Akkor egy testvérrel, egy konkrét témáért imádkoztunk, most az igeolvasásom, az igemagyarázatok olvasása, és hallgatása hozta elém újból. Mit jelent elég? Az elég azt jelenti, hogy a szükségeim ki vannak elégítve. Nem kell több. Ennyire van szükségem. Tehát az IGAZI élethez nem kell más, mint a hit. Elfogadni, hogy Krisztus értem élt, halt, és feltámadott, hogy nekem örök életem legyen, de már ebben a világban. Hogyan? „Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amit most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Nem mondhatom már, hogy vissza az egész. Én vagyok az a lator, akit keresztre kellett volna feszíteni. Tévedés történt. Nincs értelme, hiszen Jézust ez nem támasztja fel. Az életét nem tudom visszaadni. Mária kaphat kártérítést, de a fia akkor is halott. Tehát inkább csöndben maradok, és elbandukolok csendben, és élem az életem úgy, mintha nem is történt volna semmi a kereszten, és élem az életemet, ahogy eddig. Vagy dönthettek úgy is, hogy elgondolkodtatnak a kereszten látottak, és sírva elfogadom Krisztus áldozatát, és megpróbálok úgy élni, ahogy Krisztus élt. Keresem azokat a lehetőségeket, ahol megismerhetem Krisztust, hogy úgy próbáljam élni az életemet, ahogy Ő tenné. Vagy csöndben maradok, és ugyanúgy élem az életem, ahogy addig, és egyszer az ítéletet rajtam is végrehajtják. Hogyan élhetem Krisztus életét? Erőtlenné kell válni. Lemondani arról, hogy én legyek a hajóm kormányosa. Hagyjam Krisztusra az életem kormányzását. Figyeljek. Tanuljak. Engedjem el a fájdalmaimat, sebeimet, keserűségemet az Ő kezébe, hogy tudjon gyógyítani, erősíteni az Ő erejével. Merjek törékennyé válni, hogy Ő át tudjon ölelni. Ezáltal megtörténik a Csoda, Krisztus megszületik bennem, Él bennem, és növekedik. Már nem akarok rosszat tenni, ha mégis megteszem, akkor megszomorodom, és bűnbánatra hív, de ez már egyre ritkább, mert ahogy növekedik bennem Jézus, úgy egyre jobban nem szeretném megbántani! Krisztus meg fog ajándékozni, mindazzal, amire szükségem van.

Áldott ünnepet!

Győrödi Andi

Dec.1

A napokban a 42. zsoltár olvasása közben rádöbbentem, hogy bizony én most a völgyben járok, próba alatt vagyok, és persze tudni szerettem volna miért kerülök újból és újból abba a helyzetbe, amit nem igazán szeretek. Isten gyakran nem ad választ legalábbis nem azonnal, de azt mondja, hogy “Miért csüggedsz el, lelkem, miért háborogsz bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok neki az ő szabadításáért.” (Zsolt 42,6-8)

Aki kirándulni szokott, az tudja, hogy mielőtt a csúcsra felérnénk, előtte völgyön is át kell haladnunk. Nemrég kirándultam a családommal, és egy kiszáradt mederben vitt az út egy darabig, nagy köveket kellett kerülgetni nem mertem felfelé nézni csak a lábam elé, hogy el ne botoljak, nyafogtam, minek jöttem el, nem való ez már nekem.

Mindnyájunk életében vannak olyan útszakaszok, amelyek nem könnyűek, sőt néha kilátástalannak is látjuk, de Isten mégis azt akarja, hogy ezen az úton áthaladjunk vele, mert Ő az aki készíti az utat, elegyengeti a rögöket és biztonságosan haladhatunk előre.

Amikor azonban nehézségek vesznek körül, és a völgyben kell járni, azt nem szeretjük, legyen már vége, minél előbb oldódjon meg ez a probléma, és ha lehet ne is jöjjön elő újra. Isten is ezt akarja, de mégis megengedi a nehezeket életünkben, mert ezeken keresztül akar formálni minket.

Sokszor előfordul azonban, hogy nem tudunk várni, mi “segíteni” akarunk Istennek, majd mi megoldjuk, tudjuk kihez, hová kell fordulni, aztán keserves napok után rádöbbenünk, hogy nem megy, Őreá van szükségünk, jobb nekünk ha benne bízunk, Ő tudja mi a jó nekünk, mire akar tanítani most ebben az élethelyzetben.

Nap mint nap tanulnom kell, az elengedést, a ráhagyatkozást, mert “Az Úr, az én Uram ad nekem erőt, olyanná teszi lábamat, mint a szarvasokét, és magaslatokon enged járni engem” (Hab 3,19)

Ha a völgyön kell áthaladnunk, akkor se feledkezzünk el arról, hogy Isten ott is velünk van, és arról biztosít, hogy ne kételkedjünk benne, hogy ígéretei, szavai igazak a mi életünket illetően, amit mondott, feltétlen beteljesíti, ne hagyjam, hogy a csüggedés befészkelje magát a lelkembe, mert Isten az, aki mindent a kezében tart.

“Jó az Úr azokhoz, akik benne reménykednek, akik hozzá folyamodnak.” (JSir 3,25)

Áldott Adventi várakozást kívánok Mindenkinek!

K.M.

2

Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön, aki az eget és a földet alkotta. (Zsolt 121)

 
Elágazás

Tavaly nyáron az Alpokban kirándultunk. Egyik nap a Lofer hegyen a Schwarzeck kilátó volt az úti célunk. Szépen ki volt táblázva, hogy merre kell menni, és hogy 40 perc alatt elérhetjük a kilátót. Nagy lendülettel indultam neki, felfelé a hegyre. Gyönyörű volt a kilátás, tiszta a levegő, élveztem a mozgást.

Aztán az egyik táblánál lefelé mutatta a nyíl, hogy arra kell menni Schwarzeck-re. A „kilátó” szó ugyan nem volt odaírva, de nekem egyértelműnek tűnt az iránymutatás. Elindultam lefelé. Mikor már kétszer annyit mentem lefelé, mint amennyit előtte felfelé, elgondolkoztam, hogy vajon jó irányban haladok-e. Eleinte még biztattam magam, hogy egy kilátónak nem kell feltétlen a hegycsúcson lennie, máshonnan is lehet szép a kilátás, aztán elbizonytalanodtam, végül rájöttem, hogy eltévedtem.
 

Mivel elég sokat kellett visszafelé másznom, volt időm elgondolkodni, hogy sokszor az életem is ehhez hasonlít. Mikor válaszúthoz érkezem, gyakran választom a könnyebbnek látszó, egyszerűbb utat. Van úgyis elég gondom, bajom, nem keresem az igében az útmutatást, mert arra várni kell, bizonytalan a kimenetele, ki tudja, mikor kapok választ. Elindulok a könnyebbnek látszó úton, de egy idő után kiderülhet, hogy az nem oda visz, ahova szeretném.

Ilyenkor kell alázattal megvallani az Úrnak, hogy rosszat választottam, hogy nem kerestem az Ő akaratát. A következményeket így sem kerülöm el, ahogy a hegyre is kétszer másztam fel, de legalább már jó irányba tarthatok. Egy cseppet sem bántam a dupla mászást, olyan hálás voltam a megértett példáért.

Kilátó

TLM

3

Van egy visszatérő tévedésem. Olyan családban nőttem fel, ahol a másik iránti aggódás már-már önálló szeretetnyelvvé vált. Mivel az átlagosnál jobban tudom félteni a szeretteim testi épségét és persze a saját testi egészségemet is, nagyon meg tudok ijedni 1-1 újabb orvosi rossz hírtől.

A 2021-es esztendő sem volt mentes a túlzott aggodalmaskodásaimtól. Amikor ezeket a sorokat írom, most is izgulok egy családtagomért, aki éppen a járvány érintettje.

Sokáig marcangoltam magam, miért nem tudok erről a zsigeri-érzelmi reakcióról leszokni. Mára már sikerült elfogadnom, hogy ez valószínűleg mindig jellemző lesz rám kisebb-nagyobb mértékben, hiszen az Ellenség ott támad mindenkit, ahol a gyenge pontunk van. Az ő célja az, hogy beleragadjak ebbe a negatív érzésbe és elfelejtsek felfelé nézni. Tehetnék olyan újévi fogadalmat, hogy megpróbálok kevesebbet szorongani 2022-ben, de nincsenek illúzióim: a jövőben is számíthatok ilyenfajta próbatételekre, a lényeg azonban áthelyeződött.

„Az Úrhoz folyamodtam, és Ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem… Boldog az az ember, aki hozzá menekül.” (Zsolt 34)

Csodálatos Istenünk van, akinél mindig ott van a megnyugvás lehetősége, csak nem szabad elfelejtenem újra és újra Őhozzá fordulnom. Még ha szégyellem is magam, hogy vannak napok, amikor csak az ismétlődő aggódásaimat tudom elévinni, akkor is jobb, ha így teszek, mert Ő sohasem fog elküldeni. Hiszem, hogy Jézus nagyon meg tud érteni minket, hiszen amikor emberré lett értünk, Ő is ugyanúgy átélt nehéz érzéseket és az Atyához folyamodott imádságban. Számomra ez óriási kegyelem, hogy Jézus átérzi, amin keresztülmegyünk.

Nem akkor leszek boldog itt a földi életben, ha elkerülnek a nehézségek, a „rettegnivalók”, hanem ha minden örömömmel és bánatommal az én Uramat keresem először. Ő olyan nekem, mint a legjobb barát, akivel mindent a lehető leghamarabb és legrészletesebben akarunk megosztani.

Az érzelmeimet nem én választom, de a döntés az enyém, hogy hova fordulok velük. Ha felfelé nézek, a szubjektív megélések veszítenek a félelmetességükből.

Köszönöm, Uram, hogy így válaszoltál nekem, miszerint emlékeztetsz arra, hányszor mentettél már meg a rettegéstől!

M.Zs.

4

Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.

Ez a Korinthusi levélből származó idézet nagyon kedves igémmé lett. Annyira szeretnék valami maradandót alkotni, jó irányba haladni, tudni, hogy jó úton vagyok. Ehelyett azt tapasztalom, hogy minden olyan gyorsan változik körülöttem, ami ma bizonyos, az holnap bizonytalanná válik. A változás lett állandóvá. Nem megy, pedig annyira szeretném.

Talán azért van, mert mindent szeretnék a kezemben tartani, irányítani. Ehelyett elég lenne csak a következő lépést tudni, mert az út majd kibontakozik. Nem kell félnem attól, hogy merre megy, mert az, aki az utat adja, az jól tudja, hogy merre vezet. Jó oka van arra, hogy arra vezessen.

Van-e bizalmam Jézus Krisztusra alapozni? Van-e bizalmam elengedni és csak egy lépést tudni? Elhiszem-e, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden a javukra van? Nem úgy, ahogy én gondolom, hanem ahogy majd Ő adja.

Szeretnék egy kicsit csendben lenni és jobban megérteni mit is jelent valóban az Istenre bízni magam, ha félve is, de elengedni: belépni a számomra bizonytalanba, de biztos alapon állva. Örömhír, hogy van mire építeni, van, ami biztos, megingathatatlan, ami nem tőlem függ, és akkor is biztosan áll, ha elrontom. Van-e ennél értékesebb?

Sztanev Bertalan

5

3 éves kis unokámmal az utca szélén áldogáltunk, hirtelen megjelent nagymamája az úttest túloldalán. Egy pillanat alatt kirántotta kezét az enyémből és készült átrohanni hozzá… jeges rémületemben csak egy ÁLLJ ra futotta! HITT nekem, megállt! Az előttünk elsuhanó busz nem okozott kárt benne. A szőke, göndörhajú, kékszemű kisunokámat HITE mentette meg! Talán ehhez hasonlóan kellene nekünk is TEREMTŐ ISTENÜNKBE vetni feltétel nélkül hitünk, hogy megmenthesse életünk, már itt e földön az örökkévaló Mennyországra.

Hinni taníts, Uram, kérni taníts!
Lélekből, lelkesen kérni taníts!
Üdvözítőm te vagy,
Észt, erőt, szívet adj,
Lelkeddel el ne hagyj! Kérni taníts!

Koronka István

6

Völgyek Istene – karácsonykor is

Kissé bonyolult rendszerű családi helyzetem miatt a legtöbb adventi és karácsonyi időszak az egyeztetések ideje volt: Ki mikor hol lesz, kivel és hogy jut el oda? Gyerekként, és most is még, félek kicsit karácsony napjától, hogy biztosan mindenki elégedett lesz-e a kidolgozott ütemtervvel?

Mióta azonban a nővéremmel, aki a féltestvérem, jobban egymásra találtunk, megtanultuk a társat látni egymásban, egyre többször tudunk együtt gondolkodni a családi ünnepek szervezéséről. Kellett nekünk az idő, hogy felnőjünk egymáshoz, és ehhez az elmúlt évek nehézségeire, olykor meg nem értéseire is szükség volt. Azonban az adventi időszakban még mindig hajlamos vagyok a készülődésbe, a teendőkhöz menekülni, ahelyett, hogy magát az ünnepet várnám.

Az idei csendesnap fő üzenetére sokszor gondolok: „nem fog annál jobban fájni, mint amennyit tényleg elbírsz” – hallhattuk Bolyki Lászlótól. Ez a mondat és a hozzá kapcsolódó bibliai történetek azóta is segítenek megértenem, hogy a pillanatnyi nehézségek egy hosszabb útnak az előkészítése, melynek csak Isten látja a végét, én pedig csak eszköze lehetek az Ő tervének. Az út végén mégis lesz nekem is jutalmam, ha felismerem és tudatosítom, hogy Istennek célja van velem. Mióta kiléptem a templomból a csendesnap után, sokkal könnyebben állok neki a kihívásoknak, és ugyan sokszor nem értem még az okát a körülöttem történteknek, de megerősödött a kapcsolatom Istennel, a hitem az Ő terveiben, és bátrabban is Rá merem bízni magam.

Az idei adventi időben is ezt tartom szem előtt. Hogy bárhogy lesz is, akár békésebb, akár nehezebb lesz az ünnep, mindegyikben benne lesz Isten, „Mert az Úr igéje igazságot hordoz, és mindenben bízhatunk, amit Ő cselekszik.” (Zsolt 33,4)

Kívánom, hogy Ti is úgy éljétek meg a saját adventeteket, készülődéseiteket és végül magát az ünnepet, hogy mindenben felismerhessétek Isten jelenlétét, az Ő gondviselését. Áldott adventet kívánok, Kedves Testvérek!

Szabó Zoé Júlia

7

Van, hogy úgy érzem, megtért hívő életemben egy helyben toporgok. Nagyon hálás vagyok az Úrnak, amikor ezeken a pontokon továbbsegít. Valamikor az Ige olvasásán keresztül értek meg valamit, máskor a testvérek szeretete indít tovább. Megint máskor egy prédikáción vagy éneken keresztül szól hozzám és olykor ima közben.

Azért is hálás vagyok, ha egy olyan bűnömre világít rá a Szentlélek, ami addig rejtve volt előttem. A múltkor ez úgy történt, hogy közben megtanulhattam, rám is vonatkozik az evangélium igéje: „Miért nézed a szálkát a testvéred szemében, a saját szemedben pedig még a gerendát sem veszed észre?”

Úgy volt, hogy feleségem egyik szokása bosszantott. Amikor ez ima közben eszembe jutott, akkor már jött is a felismerés: de hát én is ezt csinálom! Ő vette át tőlem ezt a szokásomat. Bizony az én szememben is ott van az a gerenda…

Kedves testvérek! Nektek is ilyen felismeréseket kívánok, ami Isten igéjének való engedelmességre és cselekvésre hív, hogy elszakadva a bűntől továbbléphessünk a tanítványság útján.

MB

8

Advent eljövetelt jelent és mi keresztények, Jézus Krisztus eljövetelét várjuk a világunkba. A Biblia korában József és Mária is várta újszülöttjük, eljövetelét, bár inkább mint szülők és nem mint ahogy mi! Kicsit hasonlatos ez a várás egy másik eljövetelhez / megszületéshez, mint ahogy nagyon vártuk a családunkban a 8. unoka (Levente) világra jövetelét. Halvány sejtéseink voltak arról, hogy mikorra érkezhet, hogyan fog kinézni, illetve majd milyen világba / szobába / szerető légkörbe fog megérkezni. Hála Istennek megszületett épen és egészségben 😊! Krisztus világrajövetele persze az egész világot megrengette, mind születésekor (Heródes király félelmei), mind azóta is. Már nem mint csecsemő uralkodik a teremtett világ felett, legyőzte a halált (ez a húsvéti kegyelem) és mindennap kérhetjük tőle a megbocsátást! Örülünk annak, hogy Jézus kezében lehetünk és hogy általa léphetünk be mennyei királyságába.

Áldás, békesség!

Koronka Marci

9

Elérkezett az év legbensőségesebb időszaka. Az advent, a karácsonyt megelőző hetek, különös hangulatot árasztanak.

A kinti sötétség egyre hosszabb és ezért egy jobban vágyakozunk a fényre. Mindenfelé világítófüzéreket, égősorokat gyújtunk.

Az advent fő szimbóluma a gyertya, amit az adventi koszorún gyújtunk meg minden este. A keresztyén családok esténként a koszorú köré ülnek, Bibliát olvasnak és közösen imádkoznak. A gyertyák lángjai Krisztust szimbolizálják, aki fényt hoz az ember életébe, ahogy azt a karácsony evangéliuma hirdeti.

Ezekben a napokban Krisztus közelít felénk, aki megérint bennünket, felnyitja szemünket és kopogtat a lelkünk ajtaján. Krisztus egymás felé fordít bennünket, eltölt szeretettel, együttérzéssel, illetve a békesség vágyával. Őt felfedezhetjük az életünkben, a másik emberben, családtagjainkban, barátainkban, a segítségre szorulókban, betegekben, szenvedőkben. Legyél te is szeretet a sötétségtől fenyegetett világban.

Ha adventben sikerül Istent keresve élnünk, akkor karácsony éjszakáján annak eljövetelét ünnepelhetjük, aki valóban életünk világossága, aki valóban képes legyőzni a sötétség hatalmát életünkben és a világban is.

Vargáné J. Annamária

10

“Az ajtód előtt állok és zörgetek, ha meghallod az én szómat és megnyitod az ajtód, bemegyek hozzád és veled vacsorázom és te énvelem.” (Jel 3,20)

Egy őszi meleg délelőtt az udvarunk közepén ültem egy kis gyermekszéken. A házban várt rám a vízszintes felületeken elszottyantott limi-lomik hada. Éreztem, hogy várhat még, hisz úgyis újratermelődik, ahogy hazajön mindenki, sőt még én is hozzáteszem a magamét, de ez a pillanat itt a széken soha nem fog visszatérni, ha most elszaladok előle. Becsuktam a szemem és hagytam magam melegedni az Éltető által. Lassacskán bekúsztak a nyugtalanító gondolatok: Milyen az én ajtóm? Benőtte a repkény? Pókhálós? Málladozós? Hét lakattal lezárt? Hallanám, ha valaki zörgetné? Kinyitnám, ha hallanám? Beengednék bárkit is a házba, mikor ilyen-olyan állapotban van? – Kedves Jézus, ha netán szeretnél nálam zörgetni, várj még odakint, amíg rendbeszedem magam, kitakarítok, elfutok venni valamit, megsütöm……és majd azután… esetleg… talán…, ha nem jön közbe még valami. – Ne butáskodj már! Engedje be most és megcsináljuk ezeket együtt! Nem a vendéged, hanem a barátod vagyok. Megiszunk egy teát, aztán nekiveselkedünk mindennek lépésről lépésre együtt. Nem szeretnék kívül toporogni, míg te belül rohangálsz. Engedd meg, hogy segítsek!

Megadom magam. Nekiveselkedek a berozsdásodott ajtónak. Nagy csikorgások, nyikorgások közepette kilököm és már áradhat is a fény befelé. Bekapcsolom jó hangosra a dicsőítést. Kezdődhet a külső, belső lomeltakarítás!

G.E.

11

Kreatív, tökéletességre törekvő anyaként, feleségként mindig nagy terhet jelentett az adventi időszak, sőt már az azt megelőző napok, hetek is.

Fejben persze pontosan tudtam, hogy nem a külső díszek, tökéletes sütemények és ételek, személyre szabott ajándékok állnak az ünnep középpontjában, mégis, mint egy mágnes húzott egy láthatatlan, kimondatlan megfelelési kényszer.

A példabeszédek könyvében lévő derék asszonyról szóló bibliai rész még inkább ebbe az irányba terelt. Ügyes kezek, bölcs előrelátás, gondos szervezés, kitartó munka és menni fog.

Évről évre csalódottan állapítottam meg, hogy nem így van. Lehet, hogy az eredmény közelített valamelyest a képzeletemben megszületett ideálhoz, de a szívem üres maradt, csalódottság, keserűség költözött a várt öröm helyére. Mindig megfogadtam, hogy jövőre másként lesz: jobban szervezek, hamarabb hozzáfogok, kevesebbet alszom, vagy lemondok erről-arról, de sajnos ez az út sem vitt el oda, ahová a szívem vágyott, amiről Isten igéje beszél.

Akkor hol a megoldás? Hol rontom el? Hol kell javítani?

Az elmúlt napokban Isten azt helyezte a szívemre, hogy ne a saját erőmből tegyem, amit teszek. De, mégis, hogyan?

Hiába imádkozom Isten áldásáért, vezetéséért, ha befejezve futok a saját fejem után, akár összeszorított fogakkal is. A változás szerintem ott kezdődik, amikor merek akár csak egy pillanatra is, de hátralépni, elengedni a gyeplőt, és várni Isten közbelépésére. Hiszem, sőt tapasztalom is, hogy Isten vezetése, Szent Lelkének iránymutatása nem marad el. Megsokszorozódik az erőm, olyan ötletek születnek bennem, amiken egészen meglepődöm. Szívből jövő gondolatokat, szívből jövő tevékenységek követnek, ami bizony igazi örömmel tölt el.

Remélem, hogy idén ez áradhat mindannyiónkból a közeli és a távolabbi családunk felé, a testvéreink felé is.

Sztanevné Rácz Katalin

12

“Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy kívánkozik a lelkem hozzád, Istenem!” (Zsolt 42,2)

Van recept?

Advent környékén gyakran találkozunk receptekkel. Így készítheted el a legfinomabb karácsonyi fogást, adventi koszorút, fenyőfadíszt, ajándékot… Így készítheted fel a lelked, a családod, az otthonod… Eközben figyelj a nyugalomra, szeretetre, békességre, nehogy odaégjen… Úgy tűnik, van recept – aztán mégsem úgy sikerül az a süti, dísz, lelki béke.

Arra is van recept, hogyan beszélgessünk Istennel. Tartsuk reggel a csendességet. Kezdjük dicsőítéssel, mindig adjunk hálát, valljuk meg a bűneinket, és utána kérjünk magunkért és másokért. Olvassuk az Igét, ahogy a Biblia-olvasó kalauz / program / lelkész mondja. Úgy tűnik, van recept – aztán, velem legalábbis biztosan, van, hogy úgy érzem, úgy állok fel az imádságból, ahogy leültem. (Vagy még zaklatottabban, mert közben már az ajtóban toporognak a sürgős tennivalóim, munkahelyi dolgaim, családtagjaim…)

Akkor mégsincs recept?

Hát legalábbis úgy tűnik, hogy Istennel sokféleképpen lehet beszélgetni.

Van, akinek ehhez a család előtt kell felkelni. Van, aki dicsőítő zenét hallgat vagy énekel az imádság előtt, hogy így készítse fel a lelkét és hangolódjon rá nemcsak fejben, hanem érzelmeiben is. Van, hogy program szerint olvassuk a Bibliát, és van, hogy egy hónapig ugyanazt a könyvet újra és újra.

De semmi sem garancia, mert van, hogy ugyanúgy megyek bele az imádságba – mégis egyszer azt érzem, semmi sem történt, máskor érzem Isten Lelkének a jelenlétét és új erőt kapok. Van, hogy nyitottan, izgatottan nyitom ki a Bibliát – és van, hogy csak az Isten szeretetébe vetett bizalmam segít, hogy le tudjak ülni, és ki tudjam önteni Istennek a lelkemet, az érzelmeimet, mert éppen távolinak érzem Őt (vagy épp ez sem sikerül, és én pl. inkább megnézem, milyen e-maileket kaptam az éjszaka…).

De azért mégis, néhány dolgot biztosan mond a Biblia arról, hogyan imádkozzunk.

Van hát recept?

Hála Istennek nincs, mert Ő mélyebb és élettel telibb kapcsolatot akar velünk, mint hogy minden alkalommal, ha ugyanúgy készítjük el az imádságot, pontosan ugyanúgy válaszoljon.

De akkor legalább néhány hozzávalót tudunk mondani?

Úgy tűnik, igen – mert vannak dolgok, amiket Isten kér és ígér!

Kéri például, hogy mindig hálaadással tárjuk fel a kéréseinket (Fil 4,6-7), higgyünk abban, hogy Ő válaszol (pl. Mk 11,24), mint szülő a gyermekének (Mk 11,11). Higgyünk abban, hogy bármilyen bűnt, amit megvallunk, Isten megbocsát, és megtisztít minket minden gonoszságtól (1Jn 1,9). Higgyünk abban, hogy ha mindenben alárendeljük magunkat Neki, akkor nem kell félnünk semmitől, amit Ő mond nekünk, mert Ő mindenben velünk lesz.

Bármi is tehát az imádság receptje, egy fontos hozzávaló biztosnak tűnik: “egyszerűen” csak higgyük el Isten minden ígéretét!

Meg tudjuk, merjük ezt tenni?

Az biztos, hogy nekem sokszor nem megy – az ígéretek túl fantasztikusak, én pedig gyakran túl hitetlen / lélekben sérült / önmagamat védő / önző vagyok.

Ha még sosem olvastátok egyben János evangéliumának 14-17. fejezetét, érdemes, mert gyönyörű ígéretek és bátorítások sorozatát hagyja Jézus a barátaira, tanítványaira (és a karácsonyt is segít mélyebben megélni, ha a húsvét és pünkösd is bennünk van már közben!). Az imádságról is beszél benne, és ezt mondja:

“Azon a napon, ha az én nevemben kértek valamit az Atyától, nem lesz rá szükség, hogy én kérjem az Atyát értetek. Hiszen maga az Atya szeret titeket, mivel ti is szerettek engem, és elhittétek, hogy Istentől jöttem.” (Jn 16,26-27)

Legyen hát ez az advent is egy olyan időszak, amikor saját korlátaink ellenére mindannyian több hittel, bizalommal és önvizsgálattal jövünk Isten elé úgy, ahogy éppen vagyunk, és csak hiszünk, hogy Jézus Istentől jött és szeret bennünket.

Áldott adventet!

Nagy Gábor

13

Az ajándékozásról

A facebookon találkoztam már többször egy gondolattal (úgy szoktuk nevezni, hogy „megosztással”), ami valahogy így hangzik: „Sokan arra készülnek, hogy mi lesz majd a fa alatt, pedig nem ez a fontos, hanem hogy kik ülnek majd a fa körül.” Eszembe jut egy ismerősöm is, aki nem ünnepli a karácsonyt, és az ajándékvásárlást a legnagyobb eretnekségnek tartja.

Szerintem pedig nem szabad elbagatellizálni az ajándék-kérdést sem, mert az is a szeretet egyik kifejező eszköze. Sőt, Gary Chapmantől tudjuk: beszélhető nyelv is az ajándékozás. A mi családunkban is van valaki, akinek ez az egyik szeretet-nyelve. Ezért nálunk mindig elég nagy hangsúlyt kapott ez is az ünnepek alatt, mert ezzel is egymás tudtára tudtuk adni: „Szeretlek! Fontos vagy nekem!”

Lehet ezt szépen is csinálni, mert amikor én ajándékot választok a másiknak, akkor szeretem őt.

Egy meglepetés pedig nem attól lesz jó, hogy sok energiát (pénzt és/vagy időt) áldoztam rá, hanem attól, hogy a szerettemre gondoltam a kiválasztása közben. Neki akartam vele örömet szerezni, őt akartam boldognak látni. Egyszóval őt akartam szeretni vele. Az ajándék anyagi értékénél sokkal fontosabb az eszmei értéke, amitől valóban értékes lesz.

Advent van, és ilyenkor még nagyobb bennünk a hála, mert a legnagyobb ajándék Jézus Krisztus maga, akit Istenünk ajándékozott nekünk az első karácsony ünnepén. Krisztus miértünk született meg, és Ő ingyen osztja kegyelmét és szeretetét. Folyamatosan ajándékoz bennünket. Ezért mi is „átvehetjük” Tőle ezt a „szokást”, és adhatjuk egymásnak tovább a Tőle kapott áldásokat.

„Jézus Krisztus kegyelme nem azért van ingyen, mert értéktelen, hanem mert megfizethetetlen.” – ahogy egy húsvéti mondás tartja. Legyünk hát bátrak, és osszuk egymásnak is szét a szeretetet, amit ingyen kaptunk!

Szeretettel:

SzPÁ

14

Karácsonyi cipősdobozok – tele szeretettel?!?!?

Valahogy az ünnepek közeledtével több lehetőségünk is van adni, megszánni, szeretetet kifejezni, dobozba zárni. Milyen könnyű adnia annak, aki már kapott – gondolnánk!

Idei új tapasztalatom és felismerésem az, hogy nem könnyebb annak se! Aki tud adni, az birtokolja az adakozás Lélektől való ajándékát (RM 12). Ez nem természetes, nem mindenkinek adatik.

Idén Zichyújfaluban a vírushelyzet végre lehetőséget adott arra, hogy véghez vigyük a kétéves elhatározásunkat, hogy megtanítsuk adni a gyerekeket. Két éve hatalmas ajándék volt a névre szóló karácsonyi ajándék, azóta is emlegetik a kicsik és a nagyok. A falu hátrányos helyzete miatt sok mindent kap, sajnos túl sokat is, így bár van, aki értékeli, sokan már természetesnek veszik, hogy nekik ez jár. (Ünnep táján, mindig összeszorul a szívem, hogy a sok adomány nem megy-e kárba, ha ilyen helyre kerül, ahol nem öröm, hanem már elvárás.)

Megtaláltuk azt a helyet ahol jó szívvel fogadják a mi kis ajándékdobozainkat, így készülünk idén. Sok fura tapasztalat áll mögöttünk, még furább kérdéssel a szülők és a kamaszok részéről. „Én adjak azoknak?” „Miért pont nekünk kell?” „Nekem ki ad idén ajándékot?” stb.

Szavakkal prédikálhatunk, de a tetteink és a hozzáállásunk többet mond minden szónál: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Mt 5,16)

Ha a Krisztus szeretete szorongat, akkor adni nem lesz teher, ha már átéltem, hogy az új életem, az örök életem ajándék, amit meg nem érdemelt módon kegyelemből kaptam, akkor adni nem lesz teher.

„Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket.” (1Jn 4,19)

Áldott készülődést kívánok mindenkinek!

Kránitzné Borbás Helga, a ti Macitok

15

„A Galileai-tenger mentén járva meglátott két testvért: Simont, akit Péternek is neveznek, és Andrást, a testvérét. Éppen hálót vetettek a tengerbe, mert halászok voltak. Így szólt hozzájuk: „Kövessetek engem, és én emberek halászává teszlek titeket!” Erre azok otthagyták hálóikat, és követték őt.” (Mt 4,18-20)

Milyen egyszerű a történet. Milyen egyszerűen hívja Jézus Pétert és Andrást.

Nem kér tőlük önéletrajzot, ajánló levelet vagy részletes szakmai tapasztalatot igazoló okiratot, még erkölcsi bizonyítványt se. Jézusnak nem kell elbeszélgetnie velük, hogy kicsit is megismerje őket, mielőtt elhívja őket a feladatra. Ő már tudja, hogy Péter és András mennyire megbízhatóak és azt is, hogy mennyire alkalmasak a feladatra.

Tőlük sem vár tökéletességet, mint ahogy tőlünk sem azt várja, hanem az engedelmességet.

Amikor Jézus engem hív, akkor vajon mennyit várok, mielőtt elindulnék hozzá?

Most adventben, vajon mennyit várok, mielőtt odalépnék a fiamhoz, hogy elmesélhesse, mi történt vele a suliban? Vagy mennyit várok, mielőtt felhívnám egy régen látott barátnőmet? Vagy mennyit várok mielőtt odalépnék egy számomra nem túl szimpatikus betegtársamhoz, hogy a meghallgatásommal adjam neki Jézus szeretetét?

Járjunk nyitott szemmel és szívvel, hogy meghalljuk Jézus kihez hív!

Fallerné Mucsi Zsuzsa

16

“Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet Te formáltad” (Zsolt 74,17)

Valahol olvastam, hogy bennünket még az évszakok is tanítanak.

Néha olyan a lelkünk, mint egy téli kert, ahol elhal az ének, megfagy a virág, amelyben látszólag semmi remény, semmi szín, semmi ígéret nincs.
Lehangoló lehet ez sokaknak, ráadásul a növekvő sötétség sem vidámít minket.

Semmilyen emberi hatalom nem állíthatja meg a telet.

De szívünkben reménységgel várhatjuk az eljövendő megújulást, az újjászületést, a tavaszt, az életre kelő természetet.

Tudjuk, hogy így lesz minden évben.

Várni jó! Rendületlenül, erős hittel.

Koronka Éva

17

Tervezés

Közeleg az ünnep és mi tervezünk, szervezünk. Van amit már időben elkezdünk, van amit kicsit kapkodva. Mi háziasszonyok, már előre elgondoljuk, hogy mit fogunk vásárolni, főzni, sütni, kikkel szeretnénk együtt ünnepelni. Eltervezzük hogy mikor és mit fogunk takarítani, kit milyen ajándékkal szeretnénk meglepni, mivel szeretnénk kedveskedni. Törjük a fejünket ki minek örülne. Eltervezzük milyen és mekkora fát vegyünk, mivel díszítsük fel a lakást. Szeretnénk ha a családtagjaink, vendégeink örülnének.

És valahol a nagy tervezésben, szervezésben elfeledkezünk arról, hogy kiről, miről szól az ünnep. Elfelejtkezünk a nagy Tervezőről, Istenről, Jézusról az Ő Fiáról. És akkor egy pillanat alatt elérkezik a felismerés, nem az a lényeg, hogy én mit terveztem el, hanem hogy Isten mit tervezett felőlem. Bevillan egy vers, egy ének. Nekem az első ilyen bevillanás egy Lackfi János versben érkezett meg. A Református Egyház felkérte a költőt, hogy az adventi várakozásra írjon négy verset. Négy vasárnap, négy vers. Ami megérintett annak a címe: “Örökbarát”. Mint villámcsapás ért el hozzám az üzenet: “még a teremtés előtt szerettelek… még a gondolat sem volt meg a szüleid fejében, még semmi nem volt, se föld, se ég, se tenger…” Ő már akkor szeretett, az Ő gondolatában már akkor ott voltam. Minden értem és miattam teremtetett, Ő tervezett el engem.

És a költő így folytatja a verset: “Végigizgultam (Isten) érted a családtörténetet… hogy fussanak össze a presszó előtt nagyapád és nagyanyád, győzzék le a félénkségüket…” Nem tudom az én esetemben ez hogyan történt, de azt tudom, hogy Isten akarata volt, hogy én megszülessek, hogy éljek, és az is, hogy megismerjem Őt, hogy érte és vele éljek. Ő akarja hogy várjak rá, mert “várni jó”. Ő akarja hogy megnyissam a szívemet és tisztítsam meg. (Ne csak a lakást takarítsam ki!)

Ismerjük Pintér Béla dalát, szívesen énekeljük: “Én még mit sem tudtam rólad, te már akkor szerettél. Anyám méhétől fogva rám gondot viseltél.” Hálás vagyok az életemért Istennek, hálás vagyok a szüleimnek, hogy megengedték, hogy megszülessek. Ezzel a hálával a szívemben várom az idei karácsonykor is, hogy megszülessen a szívemben a Megváltó, akit Isten még a világ teremtése előtt eltervezett és emberré lett értem.

“Mert csak én tudom, mi a tervem veletek… reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,11)

Polgárné Ági

18

Az adventi angyalka

Lelkészgyerekként már korán megszoktam, hogy nálunk sok minden másképp van, mint más családoknál. Magától értetődött, hogy nem szenteste érkezik az angyalka az ajándékokkal és a fenyőfával, hanem egy nappal előtte, ahogyan az sem volt furcsa számunkra, hogy advent heteiben minden este izgatottan tapogattuk végig a konyhában kiakasztott karácsonyi zoknikat: járt-e már itt az adventi angyalka?

Az adventi angyalkát soha nem látta egyikünk sem, mégsem volt kérdéses számunkra, hogy létezik-e. Én vagyok hatunk közül a legidősebb és amióta az eszemet tudom, mindig járt hozzánk az adventi angyalka. Napközben, ha jók voltunk, este számíthattunk valami apró ajándékra, amit ő csempészett bele mindenkinek a saját karácsonyi zoknijába.

Hamar kiderült, hogy az ovis pajtások és az iskolatársak nem is hallottak adventi angyalkáról, volt, aki nem is hitt nekünk, vagy megpróbált valamiféle magyarázatot találni erre a különös jelenségre, de úgysem jártak sikerrel. Hozzánk mindig jött, mindig hozott ajándékot, ha jók voltunk, még sosem csúszott hiba a rendszerbe, sosem bizonytalanodtunk el tehát.

Előfordult az is, hogy nem sikerült egy nap jónak lenni, mert hat testvér, noha valóban garancia volt rá, hogy mindig volt kivel játszani, – elvégre az egy fél focicsapat és a testvéreivel azért akadnak közös pontjai az embernek – azért volt, hogy mégis hajba kaptunk, vagy nem derült ki, melyikünk a felelős valami rosszaságért. Valamiért a konyhán áthaladva mégis megtapogattuk a zokninkat.

Már nem emlékszem a pontos körülményekre, csak arra, hogy egyik este nem vártam ajándékot, nem is volt kérdés, hogy az angyalka ezúttal nem hoz nekem semmit. Valamiért mégis végigsimítottam a zoknimon, mikor arra jártam, és volt benne valami. Az angyalka bizonyára tudta, hogy bármit is csináltam, megbántam.

Tulajdonképpen fogalmunk sem volt róla, honnan tudhatott az angyalka mindenről. Ezzel kapcsolatban több teóriánk is volt:

  1. Lehetséges, hogy több adventi angyalka létezik, akik együtt dolgoznak, egyikük pedig, aki a mi családunkhoz van kirendelve, a szerzett értesülések alapján dönt a jutalmazásról.
  2. Evidencia, hogy az angyaloknak Isten a főnöke, Isten pedig mindenhol ott van és mindent lát, ő bízza meg az angyalokat feladatokkal, tehát az adventi angyalka sem képezhet kivételt: maga Isten adja a megfelelő utasítást az angyalkának.
  3. Elképzelhető, hogy az angyalka valamilyen módon kapcsolatban áll a szüleinkkel…

 
Ezek az elképzelések nem feltétlenül zárják ki egymást, persze. Lehetnek átfedések, az is lehet, hogy több hipotézis is megfogalmazódott a fejünkben, de nem jutnak eszembe most.

Odahaza mindig varázslatos volt az adventi időszak, azt hiszem, sosem fogom elfelejteni az izgatott várakozást, az örömöt, és hogy az adventi angyalka megtanított rá, hogy érdemes különösen is ilyenkor, karácsonyra készülve, igyekezni jónak lenni.

Azóta felnőttem és messzire költöztem a falutól, ahol felnőttem: Budapestre jöttem tanulni. A Károli egyetem lelkész szakos hallgatójaként többé nem tudtam otthon lenni karácsony táján, hiszen szolgálataink voltak. Elkezdődött ilyenkor már a vizsgaidőszak, az advent napjai a szemeszter utolsó zárthelyi dolgozataira készüléssel teltek többnyire, legációs helyeket választottunk, majd elkezdődött a vizsgaidőszak, rengeteg kávét ittunk, hogy minél tovább fenn maradhassunk, az ünnepeket pedig már elsős korunktól kezdve szolgálattal töltöttünk. Csodálatos élmény volt számomra valamennyi legációm, és igazából nem volt olyan nehéz számomra megszokni ezt a helyzetet, hiszen lelkészgyerekként nőttem fel. Mégis egy idő után kezdtem érezni, hogy megkopott bennem a varázs. Valami már nem volt olyan, mint régen. Nem tudtam ugyanúgy készülni a Karácsonyra.

Az adventi angyalka nem látogatott el Pestre. A kollégiumi szobámban nem volt kiakasztva a karácsonyi zokni. Természetesen, mint valamennyi hívő ember, igyekeztem az adventet megszentelni: elcsendesedni, több türelemmel, szeretettel fordulni mások felé, önvizsgálatot tartani, és úgy voltam vele: hiszen ez természetes, elvégre nem vagyok már gyermek. Felnőttem.

Sok minden történt azóta a 2021-es évig és azalatt is. Lassan rövidebbek lettek ismét a nappalok, de a teendők sora hosszabbá vált, ahogy lassan készülődtünk a karácsonyra és az azt megelőző adventi időszakra. Éreztem, hogy kezdek elfáradni, hogy olyan jó volna csak egy pár napig nem találkozni emberekkel, hogy legszívesebben elmennék valahova messzire. Nem volt kérdés számomra, hogy amikor édesanyám fenn járt a fővárosban, vele tartsak-e haza, csak egy napra legalább. Mindig örömmel vár bennünket, de most külön kiemelte, hogy jó volna, ha hazajönnék, mert vár rám valami.

Értetlenül néztem magam elé a buszmegállóban állva, megigazítottam a headsetem.

– Vár? Micsoda? – Szeretem a meglepetéseket, de azért a kíváncsi kérdés kibukott belőlem.
– Hát az adventi angyalka ajándéka – Hallottam a telefon túloldaláról, teljesen természetes hangsúllyal, mintha semmi különös nem volna benne. És valahol meg is lepődtem: egy ideje nem jutott eszembe az adventi angyalka. Bekönnyesedtek a szemeim és csak annyit tudtam hirtelen kinyögni:
– Hát persze, az adventi angyalka.
Még sosem hozott ilyen korán ajándékot. Otthon egy csodaszép adventi naptár várt, benne minden nap igével, valami útravalóval és imádsággal.

Angyaloknak nem csak azokat a lényeket nevezzük, akik a Szentírás történeteiben Isten üzenetét hozzák az embereknek, meg a Mennyben szolgálnak. Olykor meglepően emberi alakban jelennek meg a munkahelyünkön, a buszon, a bevásárlóközpontban, vagy az otthonunkban. Van, hogy ismeretlen, máskor ismerős alakban lépnek elénk. Angyal mindenki, akit az Isten küld. Olykor lehet, hogy ők maguk sem tudnak róla, hogy azok.

Sok angyal jut eszembe, amikor erre gondolok. Meg sem tudnám számolni őket. Van köztük idős és fiatal, ismerős és ismeretlen. Tudom, hogy Isten küldte őket az életembe, amikor szükségem volt rájuk.

Ahogy kicsomagoltam a naptárat, egy elhatározás gyúlt lángra bennem: hogy én is adventi angyalka lehessek.

Szabó Ráchel Éva

19

„Nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.” (2Kor 4,18)

Megyünk haza! Ezzel szoktam bíztatni a kislányomat, amikor fészkelődik a babakocsiban. Talán nem érti, amit mondok, de mikor meglátja a házunkat, akkor szerintem már tudja, hogy mindjárt hazaérünk (bár lehet elfogult szülő vagyok :-)). Jó megérkezni a lakásba és bekuckózni, főleg a téli estéken. Mégis advent negyedik vasárnapja arra emlékeztet minket, hogy várjuk Jézust, úgy, mint aki visszatér és elvisz minket a mennyei otthonunkba. Hiszen nem ez az állandó otthonunk és sohasem lesz az. De addig is, míg ez megtörténik, marad a bíztatás a fentebbi igéből is, hogy nézzünk felfelé, mert hazafelé tartunk és egyszer meg is érkezünk! Ezért nem baj, ha itt a földön nincs meg mindenünk, vagy tovább kell menni egy-egy élethelyzetből, körülményből. És az sem baj, ha nem csillog minden dísz tökéletesen a karácsonyfán. Mert nem a láthatókra… mert ideig valók… mert megyünk haza!

Dobó-Nagy Ágota

20

Jelenések 22,20

Jóléti társadalomban élek, nem éhezem. A gyerekeim erősen gondolkodnak, hogy mit kérjenek karácsonyra, mert mindenük megvan. Mit jelent nekünk akkor az, hogy Jézus visszajön – valamikor? Mert Jézus ezt ígéri, hogy egy napon a világ ilyen működésének vége lesz, és Ő visszajön, és uralkodik. Uralmának pedig nem lesz vége… – írja Ézsiás próféta. Mit üzen ez most, itt nekünk?

Számomra azt, hogy Ő a „biztos hely”. A lélekgyógyászatban ismeretes ez a fogalom, mint a traumát szenvedett emberek gyógyításának eszköze. A „biztos hely” egy belső kép, ahová bemenekülhetünk, ahol nem érhet minket bántódás. Sokaknak nincs ilyen belső lelki kép, mert nincs tapasztalatuk a biztonságról. Ezért építgeti az ember maga köré a jóléti világot, mert elhiteti magával, hogy a biztos hely kívül megteremthető. A Covid, a háborúk és a természeti erők változásai bebizonyították, hogy a világ nem egy biztos hely, hiába építgetjük… Az emberi kapcsolatokban sincs tökéletes biztonság, jól tudja ezt az az ember, aki már magában is csalódott.

Azt üzeni az advent, hogy VAN egy igazi Biztos Hely: Jézus maga. Ő a Csodálatos Tanácsos, Erős Isten, Örökkévaló Atya, Békesség Fejedelme (Ézs 9,4-6). Őrá van szüksége a lelkemnek. Ezen elmélkedehetünk az adventi imában. Hogyha jönnek rettenetes napok / Oltalmat csak Istentől kapok / Nem felejt el az én hű szabadítóm / Őriz, ha bajba jutok… – az énekmondó tudja ezt az igazságot. Jézus eljött, Jézus itt van, Jézus visszajön. Ámen. Jöjj, Uram, Jézus!

Zámbóné Ivanics Hajnalka

21

VAGYOK

Úgy szeretem, mikor a lelki testvéreim egy sms-re, vagy e-mailemre visszaírják: Hívhatsz, VAGYOK. Ilyenkor átjár az a melegség, hogy a testvérem elérhető, „nyitva van a szíve” számomra is. Ilyenkor Isten hangja szólal meg a szeretetükből, felém fordulásukból.

Hiszen maga Isten mondja, amikor Mózes ledöbbenve kérdi az égő csipkebokornál, mit mondjon a népnek, ki az, aki most szól hozzá: „VAGYOK, aki vagyok.”

Az Édenkertben kísértő éppen itt kezdte meg romboló munkáját:
– Csakugyan azt mondta Isten…? (Az Isten jelenlétében élő embert ezzel hátralökte a múltba.)
– Olyanok lesztek, mint az Isten. (Ezzel előre taszított a számunkra nem látható jövőbe.)

Micsoda pusztítás! Az Isten valóságos, szerető jelenlétéből azóta is rengeteget időzünk a múltban: Hogy volt? Miért úgy volt? Hogy kellett volna lennie?… rágódunk a megtörténteken. Aztán rögtön ugrás a jövőbe: Mi lesz ebből? Hogy oldjam meg? Mi vár rám?

Helye van a hálás visszaemlékezésnek. Helye és ideje van a józan tervezésnek, de az emberiség hajnalán kétségbeejtően elvesztettük a JELENT. Azt, hogy teljes szívvel, teljes odaadó figyelemmel itt legyünk a MOST-ban, az éppen történőben. ISTEN JELENLÉTÉBEN.

A samáriai kútnál hatalmas szeretet erővel hangzik a jó hír: Az asszony így felelt: Tudom, hogy eljön a Messiás, akit Krisztusnak neveznek, és amikor eljön, kijelent nekünk mindent. Jézus ezt mondta neki: Én vagyok az, aki veled beszélek. (Jn 4,25-26)

Kijelent nekünk mindet. Kijelentett nekünk mindent, amire, Akire vártunk, Akire szükségünk van, Akiben végre jelen lehetünk. A világmindenséget teremtő Felséges Isten jelenlétében.
 

Arcra borulok
 
Nyitva áll a mennyei hely
Ahol jelenléted vár rám
Ez a hely az irgalomé
Mégis hódolattal lépek Hozzád
 
És én arcra borulok
Mert a fényed rám ragyog
És én arcra borulok
Dicsőséged rám ragyog
 
Nincs olyan a mennyben, mint Te
Hozzád hasonló a földön nincsen
Mindenek Királya vagy,
Íme, meghajlok előtted
 
És én arcra borulok
Mert a fényed rám ragyog
És én arcra borulok
Dicsőséged rám ragyog
 
Dicsőséged járjon át, dicsőséged járjon át
Jöjj most közénk jó Atyánk
Vágyunk Rád
 
Dicsőséged járjon át, dicsőséged járjon át
Szent Lelked töltsd ki ránk
Várunk Rád

Sz.É.

22

Máté 25,31-46

„Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára…”

Csodálatos Jézus szabadsága! Nem sorakoztat érveket, miért higgyenek neki, hogy a nagy port kavaró nyilvános kínhalál, a sokkal csöndesebb feltámadás, a mennybemenetel és a több évezredes várakozás után még egyáltalán visszajön. Ő csak kijelent, anélkül, hogy meggyőzni akarna. „Amikor pedig az Emberfia eljön…”

Ő eljön. Az idők végén egyszer dicsőségesen, addig pedig álruhában és sokszor. A mindennapi darálóban viszont nehéz ezzel mit kezdeni. Könnyebben kapcsolódunk a megfoghatóbb dolgokhoz, mint infláció, vagy éppen PCR teszt… Hajlunk rá, hogy az ünnepre készülésünkben is a külsőségek domináljanak, és előfordul, hogy ennek a lényeg látja kárát. Szép tiszta lesz az otthonunk, mindenki kap ajándékot, éhesek sem maradunk, de menet közben nem suhanunk-e el amellett a Jézus mellett, aki talán éppen a párom, gyermekem, szomszédom… képében jön hozzám?

De már csak két nap, és nem fogok elkészülni…!

Nem baj. Lassíts, és nézz szét! Kik vannak körülötted? Ma éppen mire lehet szükségük? „Bizony mondom nektek, amikor megtettétek ezeket akárcsak eggyel a legkisebb atyámfiai közül, velem tettétek meg.”

Neuwirth Tibor

23

Mi van a kezedben?

De az ÚR erre azt mondta neki: Mi van a kezedben? Egy bot – felelte ő. Dobd a földre! – mondta az ÚR. Amikor a földre dobta, kígyóvá vált, és Mózes elfutott előle.Azután ezt mondta az ÚR Mózesnek: Nyújtsd ki a kezedet, és ragadd meg a farkánál! Mózes kinyújtotta a kezét, és megmarkolta, az pedig bottá vált a markában.

Mózes emberfeletti feladatra készül: Isten arra kéri, hogy menjen vissza fiatalsága földjére, Egyiptomba, hogy népe vezéreként szembeszegüljön a fáraóval; hogy mennyei akarat képviselője és szószólója legyen. A feladat nehézsége kettős: egyrészről valami módon meg kell győznie a fáraót, hogy elengedje a rabszolgaként tartott zsidókat, másrészről meg kell győznie a fogvatartott népet arról, hogy valóban Isten hangját és akaratát képviseli. Isten említ ugyan csapásokat, meg nehézségeket a fáraó meggyőzésével kapcsolatban, de a beszélgetésből úgy tűnik, mintha Mózest jobban érdekelné a második kérdéskör. Ez érthető is, elvégre százezrek életéért válik felelőssé, ha honfitársait kihozza Egyiptomból, és bár az ígéret tejjel és mézzel folyó földről szól, mit sem tud még az odavezető útról. Bár arra nézve is kap utasítást, hogy mit mondjon, Mózes nyugtalansága nem múlik el: “Hátha nem hisznek nekem, és nem hallgatnak a szavamra, hanem azt mondják, hogy nem jelent meg neked az ÚR?!” A kérdés után hangzik el a fenti párbeszéd.

Kevesünknek van népek életét meghatározó, mennyei küldetése, és az sem mindennapos, hogy tűz lángjai közül földöntúli hang szólítson meg bennünket, de azt hiszem, mindannyiunk kezében van valamilyen egyszerű, hétköznapi eszköz, aminek a jelenlétéről tán tudomást sem veszünk, mégis fontos szerepe lehet bennünk félelmet keltő célok elérésében. Mózes kezében egy egyszerű bot válik jellé. Ki gondolná, hogy az isteni misszióhoz nem is kell semmi más, csak az, ami egyébként is adott? Az ijesztő küldetéssel szembenézve Isten tanítja Mózest: ami a kezedben van és semmiségnek tűnik, még ijesztőbbé válhat – épp csak annyi kell, hogy a helyedre állj és használd! Mózes aggályai nem szűnnek meg még, sem a kételyei nem foszlanak levegővé, de az eszköztelenség illúzióját talán örökre elveszíti, amikor a kígyó farkát megfogva az újra bottá változik.

Üdvtörténeti kulcsszerepet nélkülöző életünk csodái lehet, hogy nem ilyen látványosak, de életünknek vannak céljai, talán van küldetéstudatunk is, kompetenciánkat meghaladó kihívásokkal pedig egész biztosan szembe kell néznünk. Akár van teljes eszköztárunk és magabiztosságunk, amelyet használhatunk a megküzdéshez, akár kezdenek a tartalékaink kimerülni, vagy akár a teljes tehetetlenség bénító félelme szorongat, érdemes körbenézni – teljesen hétköznapi eszközök változhatnak át kezeink között életmentő erőforrássá, ha észrevesszük őket! Az adventi időszak számomra olykor csalódással jár. Eltervezem a csendességeket, az Istenre figyelés idejét, de ha ezeket nem sikerül megvalósítani, néha úgy érzem, lemaradok az ünnepről. Hála Istennek ugyanakkor, a Szenttel való találkozás nagy jelentőségű pillanatai nem az én felkészültségemen múlnak, bármily magasztosak is legyenek az erről eltervezett elképzeléseim! Elég hozzá, ami éppen nálam van: néhány szabad perc, egy csendben elmondott ima, egyetlen igevers, egy ének, egy meggyújtott gyertya, egy felemelt kéz. Nem maradok le, mert az ünnephez valójában nem kell semmi: csak Ő és én.

Neked mi van a kezedben?

R.A.

24

„Mondjátok meg Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád…” (Mt 21,5)

Amikor megkaptam a kérdést, hogy írnék-e az adventi naptárunkba egy kis üzenetet, az volt az első gondolatom, hogy jaj de jó, szívesen, de máris jött örömmel a kétség is, nincs is semmi a fejemben, nincs átadható, megosztható üzenet, üres vagyok. Én úgy működöm, hogy kapok egy üzenetet, egy gondolatot, amit forgatok a szívemben, amin gondolkodom. Vannak gondolatok, amelyek csak nekem szólnak, elvégzik a dolgukat bennem, és bennem is maradnak, és van, ami „kinövi magát”, és ha ekkor jön egy kérés, megadatik a fórum, ahol megoszthatom, hiszen ezért kaptam.

Most viszont nem volt ilyen. Kaptam lehetőséget, de üres volt a fejem.

És jött is a kísértés: Milyen szolga az, akinek nincs üzenete az urától? Mit akarsz Te írni, nincs is semmid?! Mielőtt ebbe jobban beleforgathattam volna magam, jött a válasz: nem baj, ha üres vagy, majd én, ÉN megtöltelek.

Annyira jó volt, megnyugtató, egyben megerősítő, hogy igent is mondtam. Nagy várakozással voltam, vajon mi lesz az üzenet, mit készített az Úr? De még mindig csak az üresség volt. Kezdtem feszült lenni, a határidő közeleg, Uram ígértél nekem üzenetet, de nincs semmim. Végül megértettem, ez maga az üzenet, ezzel kell foglalkoznom. Mert, ha üresnek érzem magam Isten irányából, akkor az a kérdés mivel vagyok tele, ha nem Ő tölt meg, akkor mi van a szívemben?

Megmutatta nekem, hogy Ő az ürességgel is tud kezdeni valamit. Sőt, azzal tud csak igazán mit kezdeni. Mert, ha tele van a kezem, görcsösen kapaszkodom valamibe, akkor nem tudom elvenni azt, amit Ő akar adni. Amikor tele van a fejem gondolatokkal, akkor nincs hely a Tőle jövő gondolatoknak. Amikor tele van a szívem vágyakkal, félelmekkel, aggodalmakkal, akkor nincs helye az Ő terveinek.

Ő az ürességet használja. Ő az üres jászolba adta nekünk Jézust, Ő az istállóba adta, mert a szállásadóknak nem volt helyük Jézusnak.

Nekem ez az Advent most arról szól, és arról kell, hogy szóljon, hogy megüresítsem magam, hogy helyet készítsek.

Annyi minden tölti ki a gondolataimat, a szívemet, feladatok, elintézendő, megoldandó problémák. Aggodalmak. És bennem van, megtölt a gyász. Tudom ellentmondásosnak tűnik, hiszen a gyász veszteség, hiány, mégis az ezzel járó fájdalom teljesen be tud tölteni, ha hagyom, hogy ekörül forogjanak a gondolataim, hogy mit veszítettem, mi az, ami már soha nem lesz, és soha nem lesz olyan, mint régen.

Ha ragaszkodom, és görcsösen kapaszkodom az itt maradt élettelenbe, tárgyakba, mert az élők már nincsenek itt. Ha rettegek attól, hogy ha ezeket eleresztem, csak az üresség marad.

Miközben Isten azt várja, hogy ezt az űrt megtölthesse magával. Hogy Ő legyen az, akibe kapaszkodom, hogy Ő legyen mindenki helyett a minden.

Nekem az Advent idén arról kell, hogy szóljon, hogy megüresítsem magam.

Amikor tudatosan akarom az ürességet, mert ilyenkor igazából arra üresítem meg magam, hogy Istennek helyet csináljak az életemben.

A világ, ami körülvesz nem az üresség, a hiány világa. Félünk a csendtől, félünk az ürességtől, félünk a beszélgetésektől, amelyben nincsenek válaszok. Mert a világ elvárja, hogy mindig legyenek válaszaink.

Miközben Isten azt várja, hogy csendesedj el, üresítsd ki a fejedet, a szívedet, hogy megszólalhasson, hogy meghalljuk a hangját, hogy beköltözhessen az életünkben. Hogy legyen helye nálunk, hogy nálunk születhessen meg újra.

Ez az Advent arról kell, hogy szóljon nekem, hogy megüresítsem magam Annak, Aki érkezik.

Bódás János református lelkész egyik versével szeretnék nagyon áldott Adventet, és Karácsonyt kívánni nektek:
 

Megüresítem magam
 
Ha földereng az égi csillag,
Hirdetni: itt az Újszülött,
a napkeleti királyokkal
majd én is útra készülök.
 
Az ajándékuk drága mirha,
illatos tömjén, dús arany
és én, a koldus, így megyek csak
szegényen, ajándéktalan.
 
Nincs kincsem, rangom, csak a bűnök
nagy halma rakva lelkemen,
kiszórom ezt is, hogy szívemben
minél több tiszta hely legyen,
 
mert így, tudom, hogy Betlehembe
nem megyek ajándéktalan:
az lesz a legszentebb ajándék,
hogy megüresítem magam.

Szabóné Szónok Enikő

25

Ideje a kapunyitásnak!

Egyik reggel gyermekünk öltöztetése közben szőrén-szálán eltűnt a feleségem mobiltelefonja. Naphosszat kerestük, de sehol sem találtuk. Miközben a feszültségünk egyre nőtt, a sátán jól ismert furfanggal szította bennünk a tüzet: „Telefon nélkül senki sem tud titeket elérni, nem tudjátok a számlákat elutalni, nem tudtok rendelést leadni, megáll az életetek!”

A kísértőnek pillanatok alatt sikerült az egérből elefántot és az ártatlanból bűnbakot kreálnia. Olyannyira, hogy délutánra szinte már az adósok börtönében láttuk magunkat, és a kölcsönös vádaskodás teljesen felborította lelki békénket is. Estére – amikor már nyomasztó hangulat vett erőt rajtunk – gyermekünk félredobott kukásautójából vártalanul kicsusszant az ördögi „lélegeztetőkészülék”. Hiába követte azonban az átkozott kütyü szerencsés megkerülését gyermekünk bűnvallomása és bocsánatkérés az igazságtalan gyanúsítgatások miatt, megkönnyebbülés helyett mindannyiunkon inkább szégyenérzet lett úrrá. Azért, mert hagytuk magunkat ilyen ördögien lóvá tenni, ahelyett, hogy az első percben azt a kérdést tettük volna fel magunknak, hogy vajon mennyei Édesatyánk milyennek lát minket mobiltelefon nélkül? Ráébredtünk, hogy Ő telefon nélkül is elér minket, és néha épp ilyen rendhagyó helyzeteken keresztül mutatja meg, hogy hol keressük az igazi értékeket.

Különösen a környezetünkben zajló megrázó események mellett a mi „drámánk” egycsapásra nevetségesen eltörpült. Tisztánlátásunkat visszanyerve eszünkbe jutott, hogy milyen hálásak lehetünk Istennek azért, hogy nem egy óvóhely mélyén, vagy egy kórházi ágyon kell rettegnünk, hanem áldott békében élhetünk, mindenünk megvan, és szeretetben nevelhetjük gyermekünket. De különösen azért, mert van Gondviselőnk és van egy Testvérünk is, aki nem csupán karácsonykor jön el közénk, hanem akár a nap minden percében velünk lehet. Ha neki öröklakása van a lelkünkben, akkor hálatelt szívvel nyílik rá a szemünk életünk tengernyi csodájára. A vele való kapcsolat szabaddá tesz arra, hogy ne kívánkozzunk más irányba, hogy zsigerből az ő útain járjuk, a mindennapi élet kis és nagy döntéseit is rá hallgatva hozzuk meg, és következetesen véghez is vigyük azokat.

Jézus kulcsaival határtalan szabadság tárul elénk: szabaddá válunk felismerni a sátán hazugságait és felkészülten ellenemondani neki. Isten gyermekeként gyerekjáték lesz megőrizni az önbecsülésünket, még akkor is, ha igazságtalan vádak próbálják lerombolni a világi tekintélyünket. Jézus nevében bűnbánatot gyakorolva könnyűvé válik megtenni a legnehezebbet is: őszintén bocsánatot kérni attól, akit megbántottunk. Nem az elvárások miatt, hanem azért, mert szabaddá váltunk rá. Mi azon a napon elbuktunk, de a földről felkelvén egy értékes kincset, egy kapukulcsot emeltünk fel.

Ezzel nyitunk kaput Istennek, és adjuk tovább advent boldogító üzenetét az év összes napján: szabadító született nekünk, akinél mindannyiunk számára ott a kulcs, hogy magunk fabrikálta börtöneinkből kiszabaduljunk a szikrázó fényre!

Király Bea és Péter

26

Utolsó pillanatban becsúszó ember vagyok. Már napok óta gondolkodom és kérem a Szentlelket, hogy üzenjen. Ma hajnalban egy nagy utazás előtt villant az eszembe, hogy megígértem, hogy írok az adventi kalendáriumba.

Vallomás: Mostanában azzal küzdök, hogy mindent beírjak a Google naptáramba mielőtt elfejteném. Mindennap járatom az agyam, hogy nehogy kihagyjak valamit és még így is előfordul, hogy nagy ritkán kimegy a fejemből valami. Egy éve teljesen elfelejtettem egy zoom-os megbeszélést. Az illető hívott fel, hogy akkor most elmarad, vagy mi van… majd elsüllyedtem, mert teljesen kiment a fejemből a költözésem káoszában.

Azonban sajnos a másik oldalt is megéltem már, amikor elfejtett felhívni, aki megígérte. Amikor nagy unszolásra kölcsönadtam egy könyvemet, amit máig nem kaptam vissza pedig az ígéret úgy szólt mindenképp visszakapom. Elfelejtették az ígéretet.

Ha a férjem elfelejt valamit, amit megígért nekem, akkor dühös és csalódott leszek, mert úgy érzem, nem vagyok elég fontos neki. Pedig nem így van.

A zsidó nép azt élte meg, hogy Malakiás próféta után 400 évig nem szólt Isten. Zakariás és Erzsébet is úgy érezhette, hogy Isten elfelejtkezett róluk Pedig Zakariás neve jelentése: Isten emlékezik ránk. (A név a héber zákar, emlékezni igéből származik.) Emlékezik Zakariásra az imáira, a vágyaira, a sóhajaira.

Erzsébet neve jelentése pedig Isten az én esküm. Isten pedig megesküdött és megígérte, hogy reménysugarat ad ennek a hosszú idő óta gyermekre vágyó párnak. Mennyire beszédesek is a nevek ebben a helyzetben. Engem mindig is érdekelt, hogy egy évezredekkel ezelőtti Bibliai történet, hogy játszódna a mi korunkban.

E: Nah, végre, hogy hazaértél Zakariás. Azt hittem soha nem érkezel meg.
Z: Hosszú napom volt, a munkában is állandóan csesztetnek. A dugóban ültem és még a kedvenc vajam is elfogyott, ami ráadásul akciós volt. Hulla fáradt vagyok.
E: Elhiszem drágám. Nem is akarlak terhelni csak…
Z: Mi csak?
E: Semmi.
Z: Semmi?
E: Semmi. Mindegy.
Z: Ne mondd, hogy mindegy. Valami bánt. Itt vagyok.
E: Tudod a kicsiny élet. Olyan messzinek tűnik. Mindenkinek összejött csak nekünk nem. Tegnap egy játszótér mellett mentem el és elsírtam magamat a gyerekek láttán.
E: Azt hiszem, amikor a hiányaimra koncentrálok, hogy mi az, ami még hiányzik az életemből, akkor csak kétségbeesem és kesergek, de jó felismerni, hogy olyan körülmények között vagyunk, hogy meghalljuk Isten. Szeretnék várni Istenre, várni arra, hogy eljöjjön az angyal és jó hírt hozzon. Már annyi rossz hírt kaptam, már annyi hiányt és nehézséget tapasztaltam. Olykor kevés a remény.
Z: Ühüm
E: Látom nem is szólsz. Jó lenne hinni és bízni töretlenül a csodában.
Z+E imádsága
Istenem sajnálom, ha elfelejtkeztem arról, hogy min megy keresztül a párom, ha elfejtettem hálát adni, hogy család vagyunk és a szemedben áldottak. Hálás vagyok a társamért. Csoda volt, hogy találkoztunk. A te csodád. Köszönjük egymást neked! Jó, hogy együtt hozzád jöhetünk, amikor frusztráltak, megalázottak türelmetlenek vagyunk és te kézbe veszel bennünket. Ámen.

Z+E: Hisszük,hogy Isten nem felejtkezik el rólunk és emlékezik az életünkre, kéréseikre, vágyainkra. Mi is emlékezni akarunk arra, hogy Ő van nekünk és Ő van velünk. Írjuk be a naptárunkba, a szívünkbe, hogy Isten mindig emlékszik ránk 🙂

Donhauzer-Drabik Rózsa

vissza az elejére

Ige a négyzeten

Ha szeretsz játszani, taktikázni nem félsz a kérdésektől, feladatoktól, akkor ez neked szól.

Megnézem >

Elmélyülő

Heti igei gondolatok minden szerdán - minden léleknek!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2024. június 21-26.
Gyülekezeti tábor

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajánljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu