Pünkösdelő

Április

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

 1

Cím

Tartalom

szerző

 2

Cím

Tartalom

szerző

 3

Cím

Tartalom

szerző

 4

Cím

Tartalom

szerző

 5

Cím

Tartalom

Zámbó András

6

Egész életemben vágytam a biztonságra. Mindent kiszámíthatóvá, kontrollálhatóvá tettem, hogy ne érjenek meglepetések. 21 éve tértem meg, de csak pár éve merek igazán bízni Istenben. Azóta merem elengedni a kontrollt. Ő az Isten, Ő TÉNYLEG MINDENT JOBBAN TUD! Hogyan is tudnám én jobban irányítani az életemet?

Az elmúlt években több nagy lépést is tettem a „bizonytalanba”. Mindig megtartott.

Tanulom kalandként megélni a bizonytalant. Vajon Ő mit készít? Hogyan fogja megoldani a helyzetet? Most is van egy helyzet. Bízom. Békességem van. Vele a látszólag bizonytalan is tökéletesen biztonságos!

„Mert csak én tudom, mi a tervem veletek – így szól az Úr –: békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek.” (Jer 29,11)

Rita

 7

cím

tartalom

8

Amikor leültem összeszedni a gondolataimat, mit is írjak életemről, utamról, kettős érzés fogott el. Milyen nehéz dolog egy emberi élet szépségeit, nehézségeit számbavenni egy rövid írás erejéig. Ugyanakkor megkönnyíti a dolgomat, hogy arról tudok írni, hogy Isten milyen sok örömöt készített el életemben. Sőt a gondokat, a nehéz időszakokat is életté, áldássá formálta a mi családunkban.

Sok emberhez hasonlóan az én megtérésem, Istenhez való ragaszkodásom nem egy pillanat, hanem folyamat az életemben. Hívő családba születtem, nagyapám hitoktató lelkész, édesapám templomi karnagy, mi gyerekek gyülekezetben nőttünk fel. Ez a fészekmeleg meghatározta az emberekhez való viszonyunkat is. Nagycsalád, munkahelyen is gyerekek vesznek körül.

Olyan áldásokkal vagyok körülvéve, ami erőt ad nekem a nehéz időszakok elviseléséhez. Isten mindennap való jelenléte alakít, formál és olyan örömöt, energiát ad nekem, ami segít abban, hogy másokra is át tudjam sugározni szeretetét. Állandóan érzem, hogy hordoz, tart engem. Megsegít, megáld, vígasztal. Azért szoktam imádkozni, hogy tartson engem alkalmasnak arra, hogy ezt a sok-sok égi ajándékot, kincset tudjam osztani másoknak. Áradjanak erők belőlem. Tudjak az Ő szeretetének hordozója, közvetítője lenni.

Áldom az Ő nevét mindenkor!

K.É.

 9

cím

tartalom

szerző

10

Isten már azelőtt jelen volt az életemben, mielőtt én erre a világra születtem volna. A felmenőim erős hitbeli keresztényként éltek. Születésemtől fogva Krisztus munkálkodott bennem kezdve a családtagjaim által, később a gyerek-és ifjúsági táborokon keresztül, majd a fiatalok közösségével, legvégül pedig a hitem megerősítésével a gyülekezeti közösségem színe előtt.

Később sejtettem és megéltem, hogy a hit megtartása nem olyan könnyű, mint ahogy én azt elképzeltem akkor. Hiszen rengeteg élethelyzetemben a Sátán minden erejével gátolta az Isten-kapcsolatomat. Éppen ezért minden helyzetben a legnagyobb nyugalommal tudok a mennyei Atyámhoz fordulni imádsággal vagy a biblián keresztül, amikor megerősítést, bátorítást, erőt várok Tőle! Istentől kaptam alázatot a bibliaolvasáson át, hogy hogyan tudom az Ő mindenható szeretetét, gondoskodását és nem utolsósorban a humorát visszaadni a körülöttem élő embereknek.

Áldással:

Koronka Marci

 11

cím

tartalom

szerző

12

 

Gátlásos, mimóza gyerek voltam, akiből könnyen űztek gúnyt az iskola- és sporttársai. Szerettem volna vagány lenni (ez nem ment), de szerettem volna megfelelni Istennek is (ez sem). Bénának éreztem magam, közben belül nagy ambícióim voltak, hogy jó legyek.

Persze, az egyházi tanításból levettem, hogy sosem leszek „elég jó”. Isten büntetésétől (kárhozat) és a haláltól is féltem. Már kívülről fújtam az evangéliumot, hogy Jézus átvette tőlünk a bűneink büntetését, de ezt magamra nem tudtam elhinni. Sok kedves tanító, ifjúsági alkalom és tábor segített, hogy egyszer csak mégis átjárt a bizonyosság: EZ A KEGYELEM RÁM IS VONATKOZIK! Ez gátszakadást okozott! Ha Isten elfogad, akkor én is elfogadhatom magamat! Ez elfújta a gátlásaimat és a megfelelési kényszeremet. A szorongás eltűnt, nem kell magamat megvalósítanom, csak valósuljon meg bennem Jézus! És mindenki jobban jár…

Zámbó A

 13

Cím

Tartalom

szerző

14

 

Arra a kérdésre, hogy mit jelent számomra az Istenbe vetett hit, mást válaszoltam volna általános iskolásként, amikor elindultam ezen az úton, és másképp látom a hitem útját ma, több, mint tíz év távlatából. Kamaszként az érzelmek, a Biblia szavai nagyon intenzíven szóltak, könnyebb volt fenntartani a kapcsolatomat Jézussal. Ma sokkal többet kell tennem azért, hogy igazán kapcsolódni tudjak Hozzá. Például letenni a telefonomat, kiüríteni a fejemből egy kis időre a másnapi teendőket. Egy-egy ilyen kapcsolódás, ami tulajdonképpen a napi feladatokból való kikapcsolódás, reménnyel és energiával tölt el. Ilyenkor megnyugszom, mert tudom, hogy azzal az Istennel beszélek, akivel tizenévesen is, és az eltelt időt, életem összes pillanatát látta. Isten számomra az állandóságot jelenti – én változom, Ő nem!

Koronka-Gillich Kati

 15

Cím

Tartalom

szerző

16

Mert akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. (Rm 8,14)

Isten szeretete a kezdetektől velem volt, de nem tudtam róla. Nem láttam magam körül hívő embereket, csak a Nagymamámat. Ő mélyen, csendesen élte meg a hitét. Minden Karácsonykor elénekelte nekünk a ’Csorda pásztorok’ egy hosszú változatát, amely elbeszélte az Evangéliumot. Talán itt kezdődött…

Közhelynek tűnhet, hogy 38 évig „vak voltam és most látok”, de az én utam ilyen volt: vak voltam Isten szeretetére, váltság halálára, a kapcsolatra, amit ajándékba ad Krisztusban – és most már dereng valami. Már van egy érzékszervem – a hitem -, amelyet ajándékba kaptam kegyelemből. Hogyan? Nem tudom. Felnőttként részt vettem egy Biblia tanulmányozó kurzuson. Kezdetben „iskolának” hittem. Mire végeztem volna, már el akartam köteleződni. Konfirmálni akartam szívből. Ott, a fogadalomtétel közben, az áldó Igém volt az első Istentől megértett szó. Akkor tudtam először, hogy Isten személyesen hozzám is szól. Öröktől fogva van Uram és Istenem, de talán akkor értettem meg valamit először ebből a hatalmas szeretet-vonzásból.

Azóta tapasztalom, hogy van bocsánatot szerzett Krisztusom, lelki társam. Van mennyei Atyám. Van Uram, aki erős kézzel irányít, vezet, és szüntelen bizonyítja, hogy jobban kormányozza az életemet, mint én. Van Vigasztalóm.

Istenem nem egy problémámra adott választ. Önmagával oldott meg engem. Mert a probléma én magam voltam elveszettségemmel, önfejűségemmel, vakságommal. Ő pedig egészen odaadta Önmagát nekem is, értem is, hogy lássak és éljek.

Szakolczai Éva

 17

Cím

Tartalom

szerző

18

Vannak dolgok, amit az ember a végtelenségig halogatna, ha nem lépne közbe Isten… Én így voltam a gyülekezettel. Gyermekkorom óta hittem Istenben, templomba jártam, imádkoztam és próbáltam jó emberként élni.

Felnőttként hallottam, hogy valaki ilyen-olyan gyülekezetbe jár, korábban nem hitt Istenben, de később megtért. Már a „gyülekezet” szó is inkább negatívan csengett, mint a „gyülevész” szavunk. Az pedig, hogy megtért valaki, olyan hihetetlen volt. Hogy lehet az, hogy valaki addigi életében nem hitt Istenben, aztán egyszerre csak igen? Hát ez elég gyanús mindenesetre – gondoltam akkor. Biztos azok járnak gyülekezetbe, akik magányosak és társaságra vágynak.

Telt-múlt az életem és kezdtem nyugtalan lenni… Egy ponton túl éreztem, hogy már nem halogathatom tovább, rendeznem kell kapcsolatomat Istennel. Visszanézve tudom, hogy ez az Ő munkája volt bennem.

Eszembe jutott a káposztásmegyeri templom és elmentünk feleségemmel egy istentiszteletre, aztán még egyre és szép lassan lelki otthonunk lett a gyülekezet. Megismertem felnőtt korukban megtérőket, akik példák lettek a hitben szeretetükkel és hétköznapi bizonyságtételeikkel. A közös igetanulmányozás, imádság és a lelki hétvégék elvezettek ahhoz, hogy befogadjam Jézus Krisztust a szívembe, elfogadjam életem Uraként és királyaként.

Hiszem, hogy szól hozzám Isten igéje és alakítgat tovább lassan, egészen életem végéig. Máshová helyeződnek a hangsúlyok: más lesz az értékes és más válik értéktelenné. Megértettem valamit az üzenetből, ami gyermekkoromban egy igés képeslapon már eljutott hozzám:

„Isten országa közöttetek van” (Lk 17,21)

Miereisz Balázs

 19

Cím

Tartalom

szerző

20

 

Az egyházi hagyományok szerint (felekezettől teljesen függetlenül) a Húsvét és Pünkösd közé eső időszak az éneké. Egy oktatóm így fogalmaz a könyvében: „A megváltott új ember, az új szövetség gyülekezete és egyháza új szívvel, új lélekkel új éneket énekel a Feltámadottnak.”

Erről az időszakról mindig a furcsa imaéletem jut eszembe. Mikor megismertem Őt gyerekként, leginkább az ősrégi, az újszerű énekek, a különféle komolyzenék, hangzatok fogtak meg. Egyre mohóbban és kíváncsibban kerestem mindenben a zenét, és gimnazistaként, bár ilyen jellegű előképzettségem nem volt, pillanatok alatt kórusokban találtam magam. Évek fejlődése, kudarcai, nehézségei és átható áldásai az éneklésben rávezettek arra: Az éneklés a lelkem legmélyének feltárása Istennek. Imádságaim, kapcsolatom ezzel válnak igazivá. Az életemben nincs imádság ének nélkül. E nélkül nem vagyok egész ember.

Isten megtalálja az utat nem csupán az Ő dicséretére, hanem a Vele való barátság, bensőségesség megélésére. Nem tudok elég hálás lenni ezért a csodálatos ajándékért.

V. Timi

 21

Cím

Tartalom

szerző

22

Lehel, te hiszel Istenben?

„A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsid 11,1)

Ez a kérdés életem során számos helyzetben és számtalanszor felmerült. Őszintén szólva ezekben a helyzetekben volt mikor kissé megtorpantam, megfontoltam, hogy szabad-e nyilvánosságra hozni a hitemet?

Gyerekként, Erdélyben nevelkedtem. Akkor megvallani hited, reformátusnak, kereszténynek és magyarnak lenni többszörösen is potenciális ellenséget jelentett az ateista román államnak! De vállaltam az Istenbe vetett hitem és 14 évesen konfirmáltam a marosvásárhelyi remeteszegi református gyülekezetben. Előtte is, de azóta főleg érzem, hogy Isten velem van! Számtalan olyan esetben éreztem Isten segítségét, hogy a mennyei segítség és hit nélkül nehezen tudtam volna túlélni.

Extrém esetek is voltak sajnos életem során. Tizenévesen egy Dél Erdélyi tó közepén átélt vihart említek, mikor méteres hullámok között dobált kenuval a vihar, sehol sem láttam a partot, pedig sokat villámlott és kétségbeesve kértem, hogy segítsen! Vagy a temesvári forradalmat 1989 decemberében, mikor fejem felett süvítettek a golyók és kértem, hogy segítsen. Sajnos mindkét esetben velem egykorú áldozatok voltak. Isten meghallgatta imám és megmenekültem!

„Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért. Ha a halál árnyéka völgyében járok is, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy: vessződ és botod megvigasztal engem.” (Zsolt 23,1)


Lehel

A közelmúltban is sokszor feltették ezt a kérdést, volt, hogy külföldön, nem keresztény környezetben kellett válaszolnom. De erős vár a mi Istenünk! Csak hited megvallva saját példád által tudsz utat mutatni másoknak, mindig tisztelve a kérdést feltevő embert. Azt tapasztaltam, hogy sokkal jobban tisztelik, elismerik és elfogadják azt, aki tanúságot tesz és kiáll hite mellett.

A legnagyobb tanúbizonyságot hitem mellett, a második kislányunk jelentette. Mikor már szinte feladtuk a reményt, amikor már csak a hit és az ima maradt! Csodát reméltünk és az Úr csodát tett velünk! Bizonyosságot nyert, hogy Isten velem van, meghallja imám, akkor is, mikor én már majdnem feladtam.

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik.” (Zsid 11,6)

Ferenczi Lehel

 23

Cím

Tartalom

szerző

24

Hívő családban nőttem fel hitetlenként. Persze, ez így nem teljesen igaz, hittem, hogy a szüleim Istene élő Isten, de nekem távoli volt. Fontos kérdésekben inkább megbíztam anyukámat, hogy ő imádkozzon, az volt a biztos.

Nem tudtam magamat elfogadni, és sokat küzdöttem azzal, hogy nem tudom szeretni a körülöttem levőket sem. Nem találtam az értelmét az életemnek.

Amikor kimondtam Istennek, hogy átadom az életemet Neki, ezek a dolgok elkezdtek megváltozni. Először azt vettem észre, hogy már tudok szeretni, más szemmel látom a körülöttem levőket. Azután szép lassan magamat is elkezdetem más szemmel látni, elfogadni, értékelni.

Krisztusban kaptam egy megingathatatlan viszonyítási alapot, egy jövőképet (halál utánit is!). Kaptam egy életre szóló célt, feladatot, hogy „keresztyén”-ként, „krisztusi ember”-ként valamiképpen Őt képviseljem itt a földön, meghalljam a szavát és meglássam, hogy hogyan tudom Vele együtt tenni a jót. Kaptam egy biztonságot Ő benne, hogy bármi történjen az életemben, hozzá mindig fordulhatok, Ő meghallgat és gondot visel rólam. Ma is.

F. Anna

 25

Cím

Tartalom

szerző

26

A Viskó című filmben van egy jelenet: A csónak süllyedni kezd, a zavaros, fekete víz feltartóztathatatlanul ömlik befelé, látszólag nincs menekvés. Jézus próbálja rávenni a csónakban ülő férfit, hogy csak őt nézze. „Csak énrám nézz!” – ismételgeti.

Ez a kép sokszor segít nekem. Csak Őrá kell néznem minden kétségemben.

Ha a Sátán vádol már megbánt bűnökért és elbizonytalanodom, Jézusra kell néznem: Ő a bűnbocsánatom.

Ateistaként nevelkedtem, Isten létezését tagadó környezetben nőttem fel. „Vén” fejjel történt megtérésem után is próbálkozik időnként a Gonosz megkérdőjelezni bennem az igazságot. Jézusra kell néznem, mert számomra Ő a bizonyíték Isten létezésére is. A korábbi görcsös bizonyítékkeresésem helyét mára átvette a belső bizonyosság.

Megtérésem előtt is a szeretetet tartottam a legnagyobb értéknek a világban. Ami a hitetlenek számára is kincs, az valójában Isten találmánya és ajándéka. Amikor szerethetetlennek érzem magam a saját tökéletlenségeimért, Jézus kegyelme ad választ:

„Isten azonban abban mutatta meg rajtunk a szeretetét, hogy Krisztus már akkor meghalt értünk, amikor bűnösök voltunk.” (Rm 5,8)

Amikor a csónakban ülő férfinak sikerül végre Jézusra összpontosítania, a víz kivilágosodik és visszahúzódik a csónakból. Eltűnnek a kínzó gondolatok.

M. Zs.

 27

Cím

Tartalom

szerző

28

A Covid járvány miatti tehetetlenség lelki krízist idézett elő bennem a munkámmal kapcsolatban. Már-már depressziós lettem . Nem volt erőm Istenhez fordulni. Gyengének, tehetetlennek éreztem magam lelki értelemben. Csak sodródtam.

Aztán egy nap egy testvérem imatámogatást kért krízisében. Ez a kérés volt az én gyógyulásom első lépése is. Hálával gondoltam Isten szerető gondoskodására, aki tudta, hogy magamért egy fűszálat sem tennék odébb. Egyrészt mert lusta vagyok, másrészt szeretek „fetrengeni” a saját nyomoromban. Nagyon jól ismer, és tudta, hogy ha magam nem is mennék hozzá, de mást nem tudok nem elé vinni. Ezt „kihasználva”, ha már én is a színe elé kerültem, hát engem is gyógyíthatott. Szóval kedves testvérem, a Te bajod és szükséged engem is meggyógyított az imádságban.

A SZeretet megtapasztalása leoldotta az önsajnálat béklyóját rólam és újra arra ösztönzött,hogy minél gyakrabban átéljem – ha lehet folyamatosan – ezt az érzést.

Azóta a bűnös asszony és Jézus találkozására gondolok. Így szeretném megélni minden nap a találkozást életem Urával. (Lk 7,37-)

Barabás Tibor

 29

Cím

Tartalom

szerző

30

 

Ami igazán megfogott a kereszténységben, az az evangélium. Kisebbként erősen foglalkoztatott a halál. Rettegtem attól, hogy mi lesz ha meghalok. Bezárnak egy koporsóba, leeresztenek a föld alá és vége, megsemmisülök, a világ pedig a végtelenségig folytatódik tovább. Mikor hallottam az örömhírt, miszerint Jézus Krisztus meghalt értünk, feltámadt, s ha hiszünk őbenne örök életünk lehet, elmúltak a rémálmaim. Így már máshogy fogadom, ha a családban valamilyen tragédia történik. Két nagymamámat is elveszítettem már. Persze nehéz feldolgozni a gyászt, de olyan jó tudni, hogy ők már jó helyen vannak, hogy imádkozhatom értük és Isten kegyelmére bízhatom őket. Olyan jó, hogy nem csak úgy vagyunk a nagyvilágban és miután leéltük az életünket vége mindennek, jön a rettegett halál. Nem. Sőt nem is kell félnünk a haláltól, hiszen az valami még csodálatosabb dolog kezdete,
amelyről bár nem tudhatunk sokat, de nagy bizalommal várhatjuk.

„Azt mondta Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és minden élő, aki hisz énbennem, soha meg nem hal. Hiszed-e ezt?”

Dorka



Május

Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap

 1

Cím

Tartalom

szerző

2

A rácsok másik oldalán

Sokáig nem is érzékeltem hogy rab vagyok. Jártam,keltem és időnként korlátokba ütköztem. Aztán amikor már innom „kellett” akkor rájöttem hogy rab vagyok. Mint a madár a kalitkában. Amíg nem repül neki a rácsoknak addig nincs baj mivel a kinti, a másik világ nem érdekli, tudomást sem vesz róla! Az én ketrecem rácsai izmusokból voltak, úgy mint: egoizmus, alkoholizmus, ateizmus és ki tudja még mennyiféle –izmus. Kétségbeesetten próbáltam innen kijutni, mindenféle elmélet gyártásával, hogy mindenki ezt csinálja, meg azért én gondoskodom az enyéimről… Semmi nem használt,nem éreztem jobban magam.

Aztán jött a Szabadító aki megállt a kalitkám ajtajában és invitált kifelé. Ez annyira hihetetlenül egyszerű megoldása volt a problémámnak hogy 9 évig csak araszoltam az ajtó felé!

Aztán kijöttem és megálltam a nyitott kalitkaajtóban és nem tudtam betelni a kinti világ látványával. Jézus, A Szabadítóm, előttem ment és sok dolgot megmutatott nekem, bevallom nem igazán értettem ezekre mi szükségem van vagy lesz, de mindent megnéztem és megtanultam amit kellett.

Mostanában sokszor visz olyan kalitkák közé amelyekben mások vannak, belül. Ő kinyitja az ajtót és megadja hogy bemehessek és kifelé hívogassam a bentlakókat. Elmondhatom hogy én is valamikor csak a benti világot ismertem és fogadtam el abszolút igazságnak, de létezik egy kinti, valóságos világ. Szomorú hogy bár meghallgatnak de nem hisznek nekem, nem indulnak a kitárt ajtó felé hanem tovább keseregnek rab voltukon. Persze ez még a jobbik eset mert van aki még a rácsok mögött is szabadnak mondja magát, ilyenkor szomorúan ki kell jönnöm a börtönéből hiszen csak a rabnak van szüksége kegyelemre, a szabad ember mihez is kezdene vele? Igen, szomorú vagyok mert tudom hogy a Szabadítóm azért küld oda mert fontos neki az az ember és Ő irreálisan magas árat fizetett a szabadság lehetőségéért! Aztán arra gondolok: de hát én is 9 év alatt tettem meg a nyitott ajtóig tartó utat! A pillanatnyi kudarc csak egy csata és nem a háború elvesztését jelenti. Erre gondolva megnyugszom, hiszen a háború már meg van nyerve! Lehet pár csatavesztés és lesz is, de a végkimenetelen ez már semmit nem változtat.

Szóval jobb ez a kinti világ, nem nyugodtabb de békésebb. Nekem elhihetitek, én ismerem mindkettőt: voltam a pokolban is. Átéltem a teljes, totális magányt és magamra hagyottság érzését és az Isten-gyermeki állapotot is. Ebben az a nagyszerű számomra, hogy nincsenek feltételei az én Drága Mennyei Atyámnak. Csak azt várja hogy odamenjek az Ő ölelő karjai közé, ott elmeséljem örömem, bánatom, szükségem, bűnöm, hogy megosszam Vele mindenem. És ilyenkor már nem bánom a rácsokat sem és semmit sem, hiszen már a helyemen vagyok és az odavezető lépéseket úgy látom, mint a vonaton utazók az elsuhanó tájat: egyre közelebb kerülök ezek elmaradásával az otthonomhoz.

Hazaértem.

Bóka László

 3

Cím

Tartalom

szerző

4

„Szeretteim, ha pedig a szívünk nem ítél el, bizalommal szólhatunk Isten előtt.” (1Jn 3,21)

Számomra nagyon bíztató ez az ige, mert tudom, hogy bűnös ember vagyok, de azt is tudom, hogy Isten megbocsátott. Azt is tudom, hogy az életem során, még sokszor elbukok, hogy folyamatosan szükségem van a bűnbocsánatra, de van egy csodálatos Istenünk, aki arra biztat, hogy valljam meg bűneimet és Ő hű és igaz, aki megbocsátja vétkemet. Azonban csak akkor tudom elfogadni a bocsánatot, ha a lelkiismeret nem vádol. Nem ragadok bele az önsajnálatba, önostorozásba, szégyenbe. Nem akarok elbújni Isten elől, mint Ádám és Éva.

Ádám és Éva saját szégyenük miatt bújtak el, és Isten hiába szólongatta őket.

Amikor nem tudok magamnak megbocsátani, amikor a szívem vádol, akkor olyan vagyok, mint Ádám és Éva. Isten hiába szólongat, nem hallom meg a szavát. Hiába mondja, hogy megbocsátottam neked, gyere hadd öleljelek meg, hadd vigasztaljalak meg, szeretlek. Éket verek magam és Isten közé. Rejtőzködöm.

Amikor a szívem nem vádol, akkor tudom elfogadni a megbocsátást, meghallani a hangját, elfogadni a szeretetét. Ilyenkor van bátorságom hozzá fordulni, beszélgetni vele. Nem azért, mert tökéletes vagyok, hanem azért, mert nincs mit szégyellnem előtte, hisz Ő mindent tud rólam.

Barabás Csilla

 5

Cím

Tartalom

szerző

6

Számomra Isten mindig létezett. Bár nem nevelkedtem vallásos családban, de valahogy kicsi koromtól kezdve tudtam, hogy van. Talán az egyik nagymamámnak köszönhetem ezt, aki beszélt Róla és az életével tanított. Később, 14 éves korom körül csatlakoztam a gyülekezethez, konfirmáltam, de el kellett telnie pár évnek, hogy aztán 19 évesen valóban hitre jussak.

Az elmúlt évek alatt sok mindent kimunkált bennem Isten, most csak egyet emelnék ki. Bizonyosságom van afelől, hogy sosem leszek már egyedül, hogy Ő sosem fog magamra hagyni semmilyen körülmények között. Amikor jönnek a próbák, a nehéz élethelyzetek, amikor egyáltalán nem értem, hogy mi miért történik, vagy éppen nem történik meg, akkor nekem mindig ez jut eszembe. Lépni egyet gondolatban hátra és megpróbálni Isten szemszögéből tekinteni azt, amibe beleengedett. Az a feltétel nélküli bizalom van bennem, hogy tudom, minden az Ő kezében van, minden az Ő tudtával történik, és csak annyit kér, hogy Vele együtt éljem meg azt, amin keresztül megyek és nem fog cserbenhagyni. Neki terve van, nemcsak A vagy B, hanem olyan, amire én nem is gondolnék. A tenyerén hordoz, és olyan módokon áld meg, amikre nem is számítok.

„Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg, és békességem szövetsége nem inog meg – mondja könyörülő Urad.” (Ézs 54,10)

N.Sz.Timi

 7

Cím

Tartalom

szerző

8

 

Istennel nőtem fel, a családom révén, és az évek során egyre közelebb kerültem hozzá. Ennek ellenére nagyon sok szorongás és elvárás volt bennem magam felé, külsőleg nem tartottam magamat elfogadhatónak, és idegesítőnek láttam magamat. De Isten nem hagyta, hogy szenvedjek, hanem a keresztény embereken keresztül segített ezeket a szorongásokat és elvárásokat elengedni, és rájöttem, hogy ő gyönyörködik bennem. Ő azóta is velem van, és segít, ha újabb nehézségek jönnek, újra és újra.

Szinyériné Csontos Anna

 9

Cím

Tartalom

szerző

10

Cím

Tartalom

szerző

 11

Cím

Tartalom

szerző

12

Cím

Tartalom

szerző

 13

Cím

Tartalom

szerző

Cím

Tartalom

szerző

 15

Cím

Tartalom

szerző

16

Cím

Tartalom

szerző

 17

Cím

Tartalom

szerző

18

Cím

Tartalom

szerző

 19

Cím

Tartalom

szerző

20

Cím

Tartalom

szerző

 21

Cím

Tartalom

szerző

22

Cím

Tartalom

szerző

 23

Cím

Tartalom

szerző

24

Cím

Tartalom

szerző

 25

Cím

Tartalom

szerző

 26

Cím

Tartalom

szerző

 27

Cím

Tartalom

szerző

 28

Cím

Tartalom

szerző

 29

Cím

Tartalom

szerző

 30

Cím

Tartalom

szerző

 31

Cím

Tartalom

szerző

vissza az elejére

Pünkösdelő

Hisszük, hogy Istennek a másokban elvégzett munkája és annak megismerése is áldássá lehet sokakban és nem utolsó sorban dicsőségére szól Istenünknek. Olvassuk tehát nyitott szívvel gyülekezeti tagjaink vallomásait arról, mi mindent vitt végbe életükben Urunk és hagyjuk, hogy a Szentlélek ezen írások által bennünk is megnyilatkozzék!

Megnézem >

Eseménynaptár

Összes esemény >

Tábori Regisztráció

2021. június 25-30.
Balatonszárszó-SDG Hotel

Tábori tájékoztató
itt olvasható >

A táborban való részvétel regisztrációhoz kötött.

Regisztrálok >

Aktuális híreink

Online Imakérés

Imacsoportunk az Ön kérését is szívesen képviseli Isten előtt.

Imát Szeretnék >

Segíthet Nekünk

Figyelmébe Ajáljuk

Online elérhető Biblia

www.abibliamindenkie.hu

Magyarországi Református Egyház weboldala

www.reformatus.hu

Dunamelléki Református Egyházkerület weboldala

www.parokia.hu